A felnőtt bajnoksághoz hasonlóan a junior pontvadászat alapszakasza is véget ért, így a jövő héten kezdetét veszi a rájátszás. Itt azonban a lebonyolítási rendszer más, mint a felnőtteknél.
Az alapszakaszt a Vegyész fiataljai remekül kezdték, de jött egy rossz szériájuk, végül pedig a nyolcadik helyet szerezték meg a tabellán hét győzelemmel és 13 vereséggel. Esély azonban még van arra, hogy a hatos döntőben ott legyenek a Toma Sándor és Dudás András által edzett juniorok.
A lebonyolítási rendszer a következő. Az első nyolcat három csoportba osztották be: két háromfős és egy kétfősbe. Utóbbiba került a nyolcadik Vegyész az alapszakasz-győztes Dunaferr gárdájával. A csoportgyőztesek automatikusan bejutnak a hatos döntőbe, míg a három csoportmásodik egy újabb tornán feszül egymásnak, ahonnan az első kettő kvalifikálja magát.
Az első csoportkört március 14-én rendezik, de a Vegyész 17-én fog pályára lépni Dunaújvárosban. Ekkor játszik a felnőtt csapat is majd, így a felek úgy döntöttek, így lesz a legkönnyebb, ha egy napra teszik a két találkozót.
A Dunaferr kerete gyakorlatilag ugyanaz, mint a férfi NB I-ben szereplőé, így egy összeszokott, ügyes kis társaságról van szó. Kazincbarcikán a csapatunk három szoros szettben kapott ki a dunántúliaktól, míg idegenben 3-1-re, de az elveszített három játszma közül csak egy volt sima.
tm