Alapszakasz-győztes a VRC Kazincbarcika (?)

Sokáig emlékezetes marad a vasárnapi rangadó, ráadásul az újabb siker gyakorlatilag alapszakasz-elsőséget ért a VRC Kazincbarcikának.

VISSZAEMLÉKEZÉS

Mint azt megírtuk, a VRC Kazincbarcika az alföldi városban is megőrizte veretlenségét, a 18. bajnoki mérkőzését egy fordulatos összecsapáson sikerült bezsebelnie. Az első szettet Daniel Oravec legénysége húzta be egy magabiztos végjáték után, majd a HÉP-Kecskeméti RC diktálta a tempót, két játszmán keresztül irányított. A negyedik felvonásban ismét Mészáros Dömötörék akarata érvényesült, fogadásban és támadásban is tudtak újítani a kazincbarcikaiak, akik a záró etapban nem ismertek kegyelmet, és 15-7-es részsikerük újabb győzelmet eredményezett az NB I-ben.

ALAPSZAKASZ-GYŐZELEM (?)

A Kecskemét elleni diadal egyben az alapszakasz-elsőséget is jelentette a VRCK-nak, hiszen a hátralévő két fordulóban már aligha lehet letaszítani az élről. Az Oravec csapat még fogadja a Sümeget, utazik Kaposvárra, míg utóbbinak három mérkőzése van hátra. Az eddig tapasztaltak alapján azonban már borítékolható a borsodiak első helye, persze nem leírva ezzel az ellenfeleket.

A Kazincbarcika a rájátszás első körében most már biztosan nem lép pályára, ahogy a második helyezett sem (ezért a pozícióért verseng a Kecskemét és a Fino Kaposvár), hiszen a harmadik a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödikkel játszik az elődöntőbe jutásért. A VRCK csak a négy között lép pályára először a playoffban, jelen állás szerint április 4-én. A rájátszás ezen szakaszától három mérkőzést kell nyernie egy csapatnak a párharc megnyeréséhez, és mivel a kazincbarcikaiak az elsők lettek az alapszakaszban, mindig hazai pályán fognak kezdeni.

MEZZEL MEGAJÁNDÉKOZOTT SZURKOLÓK

Kecskemétre egy maroknyi szurkolótábor is érkezett buzdítani kedvenceiket, ezt pedig a klub vezetősége egy-egy mezzel hálálta meg a drukkereknek. A szezon első felében a VRCK még más szerelésben játszott, ezeknek egy része került kiosztásra a vasárnapi mérkőzés előtt. A szurkolók végig buzdították kedvenceiket, amikor hátrányban voltak még elszántabban és hangosabban. Az izgalmakat csak a dobverő nem bírta, ami a hajrában eltörött.

KAPOSVÁRI RANGADÓK

Szerdán már a Fino Kaposvár otthonában lép pályára a VRCK a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A 18.30-kor kezdődő találkozón szintén lesznek a helyszínen kék-sárga szurkolók, de a KaposPont élőben közvetíti a rangadót, így senki nem marad le róla. A visszavágót február 22-én rendezik 18 órai kezdettel a Don Bosco Sportközpontban.