Bajnokok Ligája: élje át újra a PAOK elleni, hazai mérkőzést – fotók, videók!

Két szezonnal ezelőtt, 2018. október 8-án a magyar férfi röplabdázás történelmi pillanata érkezett el, hiszen először játszott magyar csapat a Bajnokok Ligájában: a Vegyész RC Kazincbarcika a görög PAOK Szalonikit fogadta a nyíregyházi Continental Arénában.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Here we go! The first ever point from our team in the @cevolleyball #CLVolleyM! #vrck #röplabda #volleyball

VRC Kazincbarcika (@vrckazincbarcika) által megosztott bejegyzés,

A találkozónak az előző szezon BL-csoportkörös együttese volt az esélyese, ennek megfelelően az első játszmát magabiztosan meg is nyerték. A másodikban viszont a Vegyész egyenlített, a harmadik behúzásával pedig már előnyben volt. A végét jobban bírták a vendégek, ennek ellenére az ötödik felvonás is csak két pont különbséggel dőlt el.

Mivel a jogok az európai szövetséget illetik, a találkozót kizárólag az ő honlapjukon lehet megtekinteni (ehhez elő kell fizetni, amelynek díja 5 euró havonta, ugyanakkor minden más nemzetközi összecsapás megtekinthető). Egy összefoglalót azonban készíthettünk:

A találkozóról Muszlay Péter készített remek fotókat: