Carlos Páez magyar állampolgár lett

A Vegyész RC Kazincbarcika játékosa, Carlos Páez csütörtök délelőtt elmondta az állampolgársági eskü és fogadalom szövegét a kazincbarcikai polgármesteri hivatalban.

Az ünnepélyes ceremónián Páez Szitka Péter polgármestertől kapta meg a honosítási okiratot, miután elmondta magyarul az eskü szövegét.

Páez 2017 őszén csatlakozott a Vegyész keretéhez, második szezonját tölti Kazincbarcikán, ahol kiválóan érzi magát. Azáltal, hogy megkapta a magyar állampolgárságot, akár pályára is léphetne a válogatottban, de ehhez még a Nemzetközi Röplabda-szövetségnél (FIVB) kell „futnia egy kört” a Magyar Röplabda-szövetségnek (MRSZ), hogy az FIVB papírjain is magyarként szerepeljen. Venezuela színeiben összesen 24-szer játszott, de már több mint két éve nem lépett pályára.

„Roppant boldog vagyok, mert ez egy nagyszerű dolog az életemben” – fogalmazott a feladó. „Szeretem a klubot, a várost, kiváló a kapcsolatom a társakkal, szakmai stáb tagjaival, szurkolókkal, és nekem ez sokat jelent. Most azonban csak és kizárólag a mai mérkőzésre, az elődöntőre, a mostani szezonra szeretnék koncentrálni, a jövőről beszélni még ráér. Szeretnék a magyar válogatottban is bemutatkozni, mindenképp.”

„Az idő bebizonyította, Carlos szerződtetése anno remek döntés volt” – mondta dr. Kárpáti Zoltán, a Vegyész ügyvezetője az eseményt követő sajtótájékoztatón. „Nem csak a klubunk, hanem a válogatott hasznára is lehetne, utóbbi bő egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennünk. Miután az MRSZ-szel és az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) is egyeztettünk, elindítottuk az eljárást, és kvázi rekordgyorsasággal lett magyar állampolgár. Az, hogy a magyar válogatottban játszhat-e, nem rajtunk múlik, hanem a szövetségen, ha ők úgy látják, hogy Carlos érdemes a válogatottságra. Mi szakmailag úgy látjuk, hogy igen.”

(Fotó: vrck.hu)