„Csak a következő labdára kell koncentrálnunk”

Hétfőn 20 órától a Vegyész RC Kazincbarcika az LV Sport Pénzügyőr SE vendégeként lép pályára a férfi röplabdabajnokság döntőjének negyedik mérkőzésén.

Vezet a Vegyész a Pénzügyőr elleni fináléban 2-1-re, hétfő este azonban Budapesten, a Kőér utcában kell helytállnia. A kis terem sosem volt a kazincbarcikaiak kedvenc pályája, de egy ízben nyertek már ott a jelenlegi szezonban – még a novemberi bajnokin 3-1-re. Hogy mi lehet egy újabb siker kulcsa, arról Marian Vitkót, együttesünk játékosát kérdeztük, aki szombaton remekül, több mint 60 százalékos hatékonysággal fogadott.

„A nyitás és a fogadás, ez az a két játékelem ebben a párharcban, ami meghatározó. Amelyik csapat jobb ezekben, megnyeri a mérkőzést” – fogalmazott a vrck.hu érdeklődésére a fiatal liberó. „Ha ugyanazt a játékot tudnánk hozni idegenben, mint szombaton hazai pályán, nem kellene aggódnunk az eredmény miatt. Mindig csak a következő labdára kell koncentrálnunk. Nem szabad gyorsan játszanunk, türelmesnek kell lennünk, nem kapkodni, megvárni, amíg ők hibáznak. Ha ezek bejönnek, nyert ügyünk lehet.”

Hozzátette, nehéz mérkőzésre számít, de tudja, hétfőn is sok kazincbarcikai szurkoló lesz a Kőér utcai lelátón, és ez ismét pluszt jelenthet a számukra. De hogy az első, fővárosban elszenvedett meccsre is visszatérjünk néhány szó erejéig, Juhász Péter volt a segítségünkre.

„Nyitás nélkül nincs játék” – mondta lényegre törően a kazincbarcikai nevelésű center. „Nem tudtunk támadóan nyitni, ők pedig a könnyebb szerváinkat szépen megjátszották. A vereség után mindenki be akarta bizonyítani, hogy az csak egy botlás volt, így kellő motiváció volt bennünk a szombati összecsapásra. Betartottuk a taktikai utasításokat, a nyitásaink sokkal jobbak voltak, szerintem helyenként egész jók voltunk ebben a játékelemben.”

A Vegyésznek már csak egy siker kell az aranyéremhez, a Pénzügyőrnek még kettő. Tehát, ha hétfő este nyerni tudnak a barcikaiak idegenben, bajnokok, ha nem, akkor május 1-én 19 órától indul a mindent eldöntő találkozó. Juhászék azokban nem gondolnak ennyire előre, sőt.

„Szó nincs arról, hogy ünneplésre készülnénk, még nem játszottuk le a negyedik meccset. Természetesen mindent elkövetünk annak érdekében, hogy nyerjünk Budapesten, mert a célunk a győzelem, a meccs megnyerése”- szögezte le Juhász.

(Fotó: Kovács Loretta)