Daniel Oravec az új vezetőedző, Toma Sándor is marad a klubnál

A Vegyész RC Kazincbarcika örömmel jelenti be, hogy a felnőtt csapat új vezetőedzője a mai naptól Daniel Oravec, akivel bő tíz évvel ezelőtt a klub két bajnoki címet is nyert. Toma Sándor, a múlt héten lemondott tréner is marad a klub alkalmazásában.

Oravec az elmúlt években Szlovákiában dolgozott, legutóbb a Komárno vezetőedzője volt, ahonnan néhány hónapja távozott. A Vegyész megkeresésére örömmel mondott igent, és Kárpáti László klubelnök elégedetten nyilatkozott honlapunknak, hogy hamar sikerült megegyezniük a szlovák szakemberrel.

„Danó nem ismeretlen a számunkra, a klub három bajnoki címéből kettőt az ő irányítása alatt nyertünk meg. Örülök, hogy sikerült megegyeznünk, csütörtöktől pedig már ő irányítja az edzéseket” – fogalmazott az elnök, majd kitért Toma Sándorra is. „Sándor egy remek szakember, régóta ismerem, sok időt dolgoztunk együtt. Beszélgettünk a történtekről, kifejtettük egymásnak a nézőpontjainkat. Továbbra is marad a klub kötelékében: a felnőtt csapatnál a statisztikai feladatokat fogja ellátni, míg az utánpótláscsapatokat edzeni fogja.”

Oraveccel a megállapodás a szezon végéig szól, de amennyiben a felek elégedettek lesznek a közös munkával, úgy a nyáron újra tárgyalóasztalhoz ülnek.

A hétvégén a Vegyész a Pénzügyőr SE gárdáját fogadja az alapszakasz utolsó fordulójában, a kispadon még Dudás András ügyvezető-másodedző fog ülni, mivel Oravec engedélyére várni kell.

tm (főcímkép: vkspartak.sk)