Döntetlennel javítottunk a Kassa ellen

Szerda délután a Vegyész RC Kazincbarcika felkészülési mérkőzésen játszott 2-2-es döntetlent (21, 19, -24, -19) a szlovák élvonalban éremért küzdő Kosice együttesével. Toma Sándor vezetőedző minden játékosának minimum két szett játéklehetőséget biztosított.

Az első két szettben a Toronyai Miklós, Szabó Dávid, Kovács Zoltán, Árva Milán, Banai Máté, Juhász Péter hatos kezdett, és nyert is 21-re illetve 19-re. A harmadik és a negyedik játékrészben Lehóczky László, Bokor Elek, Budai Balázs, Surányi István, Csányi Tamás és Kozsla Ádám játszott, és ez a hatos sem vallott szégyent, mert végig jól játszott. A liberók Bene Róbert és Dudás Tamás voltak.

Mint ismert, két hete együttesünk Kassán kapott ki a hazai csapattól felkészülési mérkőzésen.

Toma Sándornak ezúttal nem lehetett panasza játékosaira, és abban bízik, hogy ez a lendület a hétvégi, Dunaferr elleni idegenbeli mérkőzésen is ki fog tartani.

tm