DRK Magyar Kupa: ötszettes meccsen veszítettünk a bronzmeccsen

A Kecskeméti RC nyerte a DRK Röplabda Magyar Kupa bronzmeccsét, miután egy végletekig kiélezett összecsapáson, a döntő szettet is csak két pont különbséggel behúzva legyőzte a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcikát.

A papírformának megfelelően a Vegyész kezdte jobban a meccset, de a lelkes kecskemétiek nem hagyták magukat lerázni, sőt hárompontos hátrányt is sikerült ledolgozniuk a fiatal Varga Péter remek teljesítményével. Aztán a szett közepén léptek megint a borsodiak, ekkor leginkább Csoma Krisztián volt elemében, s végül ezt az előnyt már sikerült megőrizniük, így aztán öt játszmalabdához jutottak. Az elsőt még hárította Baserio, de aztán ugyanő nyitott outot, így 25:20-as eredménnyel zárult a szett.

A második játszma elején sem változott a helyzet, a kecskemétiek sokat hibáztak, és ezeket rendre kihasználta a Vegyész, így hamar négy-ötpontos különbség alakult ki. A KRC a két szélsőütő pontjaival próbált ellenfele nyomába eredni, s 13-nál Varga ászával egyenlíteni is tudtak. Toronyai Miklós egy időkéréssel próbálta meg rendezni a sorokat, s bár a fiatal ütő ezután elrontotta a nyitást, de ezután is tartották a lépést, sőt 15:15 után Baserio ászával a vezetést is átvették. Mentek már kettővel is, de aztán 20-nál megint egyenlő volt az állás, de aztán így is a kecskemétieknek volt két játszmalabdája, s Toronyai Miklós másodszor is időt kért, de hiába, mert Keen Cameron blokkja után így is a kecskemétiek örülhettek (22:25).

Mindkét csapat elég sok nyitást rontott, a kecskemétiek az első, a barcikaiak a második játszmában hibáztak el hetet. Sokat nem javultak a csapatok a folytatásban sem, azonban Vargára már jobban figyeltek a borsodiak, s feljavult a blokkmunkájuk is, így aztán a harmadik szettben magukhoz is ragadták a kezdeményezést. Gyakorlatilag végig magabiztosan vezettek, a végjátékhoz érve pedig már hét is volt a különbség, s éppen ennyi szettlabdájuk lett, amit aztán egy rontott nyitásnak köszönhetően egyből ki is használtak (25:18).

A negyedik felvonás elején azonban összeszedték magukat a kecskemétiek és gyorsan elhúztak 4:1-re. Ezt követően sokáig csak nyomozta az eredményt a Vegyész, de aztán 10:9-re sikerült visszazárkózniuk. Továbbra is rengeteg nyitást hibáztak a csapatok, és 16 után átvezetést a Vegyész. Nagy József időt is kért, és ez használt is, mert 21:19-nél megint ők álltak jobban, majd 24:22-nél szettlabdához jutottak és Farkas ászát még a Challenge sem tudta elvenni (22:25), így jöhetett a döntő szett.

Lendületben maradtak a kecskemétiek, s el is húztak 5:2-re és aztán 8:6-nál cseréltek térfelet a csapatok. Úgy tűnt, 10-nél egyenlít a Vegyész, de aztán a Challenge ezúttal másképp látta. 11-nél azonban Juhász Péter ászával már megvolt az egál. Sorozatban megint három nyitást rontottak a csapatok, végül a kecskemétiek jutottak meccslabdához és Moraest sikerült blokkolniuk, ami után a tavalyi negyedik hely után idén a bronzot ünnepelhettek (13:15).


JEGYZŐKÖNYV
DRK RÖPLABDA MAGYAR KUPA BRONZMÉRKŐZÉS
GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika – Kecskeméti RC 2:3 (20, –22, 18, –22, –13)
Riz Levente Sportcsarnok, Budapest,1400 néző. V: Kiss Z., Szabó P.
VRCK: Moraes 7, Páez 7, Blázsovics 17, Juhász P. 8, Csoma 13, Reffatti 18. Csere: Kiss M. (liberó), Warzywoda, Péter B., Péter M., Szabó D. 4. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
KECSKEMÉT: Baserio 6, Keen 4, Fundora 21, Boldizsár 6, Varga P. 18, Farkas 10. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Bogdán 1. Vezetőedző: Nagy József.

Toronyai Miklós: Először is szeretnék gratulálni a Kecskemétnek a győzelemhez. Azt hittük, talán kétszer is, hogy már megtörtük őket, de nem így történt. Erre számítottunk pontosan, hogy az utolsó pontig menni kell. Mindkét csapat nagyot küzdött, sajnos a végén mi hibáztunk többet, ez pedig megbosszulta önmagát.
Nagy József: Teljes szívből játszottak a fiúk, a közönség előtt pedig le a kalappal, mert akkor is bíztattak, támogattak minket, amikor gödörben voltunk, ez rengeteg erőt adott a pályán lévőknek. Minkét csapat rengeteg nyitást rontott, és miután az én fiaim megértették azt, amit kértem tőlük az első szett után, pariban tudtuk lenni a Barcikával. Ezután jól is védekeztünk, a blokkjaink nagyszerűek voltak, a kontrollabdákból is pontokat szereztünk, és ez sikerhez vezetett minket.

(forrás: hunvolley.hu; fotó: Kovács Loretta, VRCK)