Kedden indul a Kistext elleni párharc

Kedden 19 órától, a Don Bosco Sportközpontban kezdődik a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika számára az Extraliga rájátszása. A negyeddöntőben a Kistext JP Auto Mercedes lesz Blázsovics Péterék ellenfele.

Nem jó szájízzel várja az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcát a Vegyész, hiszen a szombati Magyar Kupa-bronzmeccset öt szettben elveszítette a csapat. A szomorkodásra azonban nincs sok idő, hiszen kedden már folytatódik a bajnokság, méghozzá a rájátszással.

„Igazából saját magunkat vertük meg, legalábbis én így gondolom” – emlékezett vissza Blázsovics, a GreenPlan-VRCK csapatkapitánya. „Minden dicséretet megérdemel a Kecskemét, és bár mindkét csapat szinte ugyanannyit rontott, nem lett volna szabad ennyi hibát vétenünk.”

A Kistext az alapszakaszban a nyolcadik, a középszakaszban a harmadik lett az alsóházban, így nem a címvédő Pénzügyőrrel, hanem a Vegyésszel küzd meg a négy közé kerülésért. A fővárosiakat a szezon közben több játékos, például Willian Reffatti, Jurij Kruzskov, Ilija Makarov és Csizmadia Tamás is elhagyta. Ennek ellenére igazoltak egy kubai átlót, aki szépen termeli a pontokat.

„Teljesen mindegy, milyen felállásban lépnek pályára, nekünk három meccsen ki kell harcolnunk a továbbjutást” – mondta Blázsovics. „Nem lesz egyszerű, mert a szombati eredmény mindannyiunk számára csalódást keltő volt. A bajnokságban van esélyünk a javításra, mindent meg kell tennünk ezért, de először a Kistext elleni meccseket kell letudnunk, és aztán majd jön a következő feladat.”

Toronyai Miklós vezetőedző a vrck.hu érdeklődésére elárulta, Reffatti nem biztos, hogy pályára fog lépni, hiszen már a kupameccsen is egészségügyi gondjai voltak.

„Két nappal a kupameccs előtt belázasodott, közel sem tökéletes állapotban vállalta a játékot, ennek ellenére a csapat legjobbja volt. A meccs után sajnos megint lázas lett, most muszáj pihennie. Éppen ezért egyáltalán nem biztos, hogy bevethető állapotban lesz kedden” – fogalmazott Toronyai.

(fotó: Kovács Loretta, VRCK)