Egy szettet leszámítva biztosan nyert a VRCK

A Közép-európai Liga zágrábi tornáján a VRC Kazincbarcika 3-1-re legyőzte a szlovák KDS-sport Kosice csapatát.

A Kosice kezdte jobban a mérkőzést, négy ponttal vezetett az első technikai szünetben, de a másodiknál a VRCK ment hárommal. Innen már nem tudott megújulni a szlovák együttes, Daniel Oravec legénysége pedig magabiztos teljesítménnyel került előnybe (16-25, 0-1). A fordulás után, 10-10-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd Miroslav Jakubov jó nyitásainak köszönhetően gyorsan 16-11-re módosult az állás. A kék-sárgáknak csak megközelíteniük sikerült ellenfelüket, az egalizálást nem tudták megakadályozni (25-22, 1-1).

Megmaradt a Kosice lendülete a harmadik szettre is, Oravec pedig Vlado Milev helyére Blázsovics Pétert küldte be, akinek az érkezésével látszólag stabilabbá vált a VRCK játéka. A szlovákok mentek négy ponttal is, de 16-nál már a Kazincbarcika vezetett, és ezt követően is szerzett zsinórban öt pontot, köszönhetően Banai Máté jó szerváinak is. A szett utolsó szakaszára kicsit összekapta magát a kassai csapat, de érdemben már nem tudott beleszólni a részsikerért tartó csatába (20-25, 1-2).

Juhász Péter jó blokkja és Szabó Dávid kemény bombája után megduplázta előnyét a VRCK (6-12), jött is a szlovákok részéről az időkérés. Sikerült faragniuk a hátrányukból, de Blázsovics és Mészáros Dömötör a hajrában jókor szereztek fontos pontokat. A VRCK rutinosan őrizte előnyét, és végül nyert, aminek köszönhetően három ponttal gazdagodott (19-25, 1-3).

Szabó és Mészáros is 18-18 pontot szerzett. A VRCK mérlege a sorozatban így négy győzelem és három vereség. Szombaton 17 órától a HAOK Mladost Zagrebbel néz farkasszemet az Oravec-csapat.


FÉRFI RÖPLABDA KÖZÉP-EURÓPAI LIGA, ZÁGRÁBI TORNA, 2. MÉRKŐZÉS
KDS-sport Kosice (szlovák) 1-3 VRC Kazincbarcika – (-16, 22, -20, -19)
Zágráb, 50 néző. V.: Skudnik, Valentar.
Kosice: Somplak, Jakubov 15, Pizúr 6, Lamanec 15, Smolej 10, Labik 4. Csere: Vitko (liberó), Balisin 3, Kopka 2, Kasperkevic 2, Tesarcik. Vezetőedző: Richard Vlkolinsky.
VRCK: Páez 7, Milev 4, Banai 7, Szabó 18, Mészáros 18, Juhász 13. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Toronyai, Gebhardt N., Dudás T. (liberó), Kozsla, Blázsovics 5, Árva 1. Vezetőedző: Daniel Oravec.

Richard Vlkolinsky: Túl sokat hibáztunk, pedig voltak jó periódusaink. Gratulálok a Kazincbarcikának.

Daniel Oravec: Az első meccsünk volt karácsony után, meg is látszódott, de szerencsére nyerni tudtunk, három pontot szerezve. Öröm, hogy a végén jobban koncentráltunk.