Elmaradt a csoda, a CEV Kupában folytatjuk

Az esélyeknek megfelelően a görög PAOK Szaloniki jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójából, miután az idegenbeli győzelme (2-3) után hazai pályán is nyerni tudott (3-0) a Vegyész RC Kazincbarcika ellen.

A tervezetthez képest 63 perccel később indult el a mérkőzés helyszínére, a PAOK Sports Arénába csapatunk, ugyanis a busz ennyit késett – hivatalosan dugó miatt, de a szükséges lépéseket együttesünk így is megtette a találkozó felügyelőjénél és az Európai Röplabda Szövetségnél (CEV) is. Ettől függetlenül a játékosok jó hangulatban voltak, csak és kizárólag a mérkőzésre összpontosítottak, hiszen tudták, a közel kilenc ezer férőhelyes sportcsarnokban nem lesz könnyű dolguk.

A PAOK gyorsan magához ragadta a kezdeményezést, öt-hatpontos előnyét gyorsan kiépítette, és innen nem is engedte felkapaszkodni a Kazincbarcikát, sőt még a fórját is növelni tudta (25-16, 1-0). A vendégek nem maradtak adósak a látványos labdamenetekkel, küzdöttek, ám a nyíregyházi odavágóval szemben ezúttal nem találták az ellenszert a görögök ellen. Szabó Dávid próbálta húzni övéit, de a kiválóan védekező Szalonikivel szemben egyszerűen nem akart jönni az áttörés. Cserékkel, időkérésekkel próbálkozott Marek Kardos, pályára küldte Vlado Milevet, Toronyai Miklóst és Árva Milánt is, de még az eredmény kozmetikázását sem engedték a vendéglátók (25-12, 2-0).

A harmadik szettben kezdett a legjobban a VRCK, Juhász Péterék jól védekeztek és támadásban is megtalálták a módját a pontszerzésnek. 6-6-nál Szabó ütött egy jót, a labda a hazai blokkról pattant le, a játékvezető azonban ezt nem látta, és a PAOK-nak ítélte a pontot. Aztán, ahogy az ilyenkor általában lenni szokott, a görögök jöttek lendületbe (13-7), és még többször is szerencséjük volt, de meg is dolgoztak érte. Carlos Páez két remek megmozdulással vétette magát észre (17-11), Mitar Djuric és társai azonban végig összpontosítottak, így magabiztos győzelmet arattak és kerültek ezzel a selejtező 2. fordulójába (25-19, 3-0).

A BL-selejtező 2. fordulójába a PAOK jutott tovább, míg a VRCK a második számú európai kupasorozatban, a CEV Kupában folytatja november végén. Ott a cseh Kladno vagy a bolgár Montana Volley lesz az ellenfele.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
PAOK Szaloniki (görög) – Vegyész RC Kazincbarcika 3-0 (16, 12, 19)
Szaloniki, PAOK Sports Aréna, 1200 néző. V.: Ozbar (török), Markelj (szlovén).
PAOK: Safranovics, Marquez, Djuric, Gorcsanyuk, Takuridisz, Filippov. Csere: Konsztantinidisz (liberó). Vezetőedző: Sergiu Stancu.
VRCK: Páez, Németh, Macko, Szabó, Blázsovics, Banai. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Juhász, Milev, Toronyai, Árva. Vezetőedző: Marek Kardos.
Továbbjutott: a PAOK Szaloniki (5-1, szettarány: 6-2).

Sergiu Stancu: Szeretnék gratulálni a VRCK-nak, mert megnehezítették a dolgunkat, főleg az első mérkőzésen. Ugyanolyan meccsre számítottunk, mint a múlt héten, így elégedett vagyok az eredménnyel, de még inkább a mutatott játékkal. Sokkal jobban játszottunk, ennek köszönhettük a magabiztos sikerünket.

Marek Kardos: Ma megtapasztalhattuk a PAOK és a Bajnokok Ligája igazi szintjét, minőségi röplabdát játszott ellenfelünk. Próbálkoztunk, de nem is játszottuk azt, amit tudtuk, és a görögök is ránk tudták erőltetni az akaratukat.

Szabó Dávid: Nehéz ilyenkor bármit is mondani, mert mi nem játszottunk jól, míg a PAOK igen, és megérdemelten nyert. Gratulálok nekik, sok sikert nekik a folytatásban, mi pedig dolgozunk tovább.