Előnyben, de semmiképp sem kényelmes helyzetben

Szerda este idegenben lép pályára a Vegyész RC Kazincbarcika a férfi röplabdabajnokság elődöntőjének második mérkőzésén. A Pénzügyőr SE elleni párharc első felvonását Daniel Oravec legénysége magabiztosan nyerte 3-0-ra, így még nagyobb önbizalommal várhatja a folytatást.

„Végre ez olyan játék volt, amiért érdemes volt kimenni, szóval én biztos ott leszek pénteken is” – mondta egy sorban álló vásárló a mellette állónak a piacon szerda reggel.

Kár is tagadni, nehezen indult be a szekér a Vegyész számára, de most úgy tűnik, jó úton halad a csapat. Viszont annak még nagyon az elején jár. A kamniki MEVZA-sikerek kellő önbizalmat adtak a játékosoknak a PSE elleni párharcra, határozottan kezdte a VRCK az egyik fél harmadik sikeréig tartó csatát. Ahhoz azonban, hogy a célkitűzését elérje, még sokat kell dolgoznia.

A néhány hete edzőváltáson átesett gárda jó irányba mozdult el, Oravec irányítása alatt egyelőre javuló formát mutat – legalábbis a múlt heti diadalok erre engednek következtetni. Értékelni azonban még túl korai lenne, főleg úgy, hogy a Pénzügyőr Kazincbarcikán messze tudása alatt teljesített – igaz, a hazaiakban is maradt még bőven.

Kamnikban mindenki a röplabdára összpontosított, nem volt más dolguk a játékosoknak, csak hogy a találkozókra készüljenek. 3-1, 3-0, remek sikerek a szlovén bajnokság második helyezettjével és a horvát pontvadászat listavezetőjével szemben. Hazaérve viszont a keret tagjai visszatértek a megszokott életükbe: család, munka, iskola. A Pénzügyőr ellen harcosan, bizonyítási vágytól fűtve játszottak Árva Milánék, mégis maradt bennük legalább 30 százalék, ami betudható annak, hogy több felé oszlik a figyelem. Ezzel viszont a fővárosiak is így vannak.

Fejben nagyon összeszedettnek kell lennie mindenkinek, ha eredményeket akarnak felmutatni együtt. A jó kezdés megvolt, aggodalomra nincs ok, és egy győzelem a Kőér utcai alacsony teremben biztos, hogy még tovább növelné Toronyai Miklósék önbizalmát.

tm