Év sportolója 2018: két szakmai díjat is átvehettünk!

Kedd délután az Észak-Magyarország székházában tartották a lap 16 évvel ezelőtt indított díjátadójának aktuális ceremóniáját. 2018-ban a szakírók szerint a Vegyész RC Kazincbarcika a megye legjobb csapatának, Daniel Oravec pedig a legjobb edzőjének bizonyult.

Duplázott az előző szezonban a Vegyész, a Magyar Kupa mellett a bajnokságot is megnyerte, ráadásul mindössze egy veresége volt magyar csapattal szemben. Ősszel bemutatkozott a Bajnokok Ligájában, nem is vallott szégyent a görög PAOK Szaloniki ellen, legyőzte idegenben a horvát és az osztrák/közép-európai bajnokot, valamint veretlen maradt az NB I A-csoportjában.

A tíz tagból álló szakmai zsűriből heten is maximális pontszámot adtak a VRCK-nak, így összesítésben 42 ponttal zárt együttesünk az élen, míg a képzeletbeli dobogóra a DVTK Jegesmedvék (31 pont) és a PannErgy-Miskolc VLC (10) fért még fel. A díjat a csapatkapitány Szabó Dávid vehette át Kolodzey Tamástól, az Észak-Magyarország munkatársától.

„Nagy megtiszteltetés ez a klubnak, a csapatnak és a szurkolóknak egyaránt, hiszen nem akármilyen csapatokat előztünk meg, elég csak a Jegesmedvéket vagy a miskolci vízilabdásokat megemlíteni, akik szintén kiváló eredményeket tudtak felmutatni kettőezer-tizennyolcban” – fogalmazott a kazincbarcikai átló. „Hosszú idő után bajnokságot és kupát tudtunk nyerni, magabiztos teljesítménnyel, hiszen csak egyetlen vereségünk volt. Azt gondolom, ez döntő lehetett a zsűritagok véleményalkotásánál is. Jól kezdtük a mostani szezont, voltak figyelemreméltó eredményeink, majd jött egy kis hullámvölgy. Remélem, magunk mögött tudhatjuk ezt a periódust, amiből tanulhattunk, és a jövőben saját előnyünkre tudjuk használni.”

Ugyancsak hét zsűritagtól kapott maximális pontszámot Daniel Oravec (42 pont), aki magabiztosan előzte meg a nagyszerű triatlonedzőt, Lehmann Tibort (20), valamint az MVLC sikerkovácsát, dr. Sike Józsefet (18).

„Roppant hálás vagyok a díjért, de ez a klub, a játékosok érdeme is egyben” – árulta el a szlovák tréner, aki az idei évben a VRCK utánpótlásának fejlesztéséért felel. „Persze, továbbra is követem a felnőtt csapatot, ha tudok, ott vagyok a mérkőzéseken is. Teljesen normális, hogy vannak hullámvölgyek, és nem kell aggódni, mert meglesz a kiút. A klub változik, fejlődik, ami az előnyére fog válni, hiszen utol kell érni a nemzetközi röplabdát.”

Klubunk korábban háromszor zsebelte be a címet (2003, 2004, 2006), míg edzőként Oravec másodjára nyert (2003 után). Demeter Györgyöt 2006-ban illették a legjobb edzőnek járó díjjal, míg 2005-ben Tomanóczy Tibor részesült elismerésben – egykori játékosunk abban az évben a megye legjobb férfi sportolójának bizonyult.