Extraliga: a debreceni sikerrel még esély maradt a második helyre

A Debreceni EAC vendégeként nyert vasárnap a Vegyész RC Kazincbarcika a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának 13. fordulójában, így akár még a második helyen is zárhatja a bajnokság első körét.

Végül Bibók Balázs elutazott Debrecenbe a csapattal, de Péter Benedek és Csizmadia Tamás nem álltak Toronyai Miklós vezetőedző rendelkezésére. A hazaiaknál Tóth András és Bagics Balázs hiányzott az alapemberek közül.

A jó hazai kezdés (6-2) után pillanatok alatt egyenlített a Vegyész (6-6), aztán felváltva estek a pontok 12-10-ig, ekkor kért időt először Toronyai, majd 19-13-nál. Négyet gyorsan le is faragtak Lukasz Ciupák, így a DEAC „időzött”, végül egy szerencsés pontnak köszönhetően parancsolt megálljt Fodor Antal gárdája a Vegyésznek (20-18). Hosszú idő után 21-nél mutatott ismét egált az eredményjelző, majd villantak a VRCK légiósai, és ha döcögősen is, de meglett az első játszma (23-25, 0-1).

Variáltak a felállásukon a hajdúságiak az előző játszmához képest, jól is kezdtek, de egy állásban beragadtak (4-8). Ekkor jól működött a Vegyész mezőnymunkája (10-15), sikerült is tartania előnyét. Caio de Prá tizedik szerzett pontja után (13-19) mégis jött egy kihagyás (17-19), amire jól reagáltak Juhász Péterék, és időkérésre kényszerítették Fodort (17-21). Mudo hatástalanította jó blokkjával Almorát a végjátékban, Blázsovics Péter pedig csapata 25. pontját szerezte (19-25, 0-2).

Felváltva szerezték a pontokat Ciupa, de Prá és Blázsovics (8-13), és bár állandósult a különbség, mégis Toronyai időt kért egy rossz fogadást követően (11-16). Visszaállt a „rend”, ismét nyílt az olló (13-21), de nem fért kétség ahhoz, hogy a Vegyész győztesként hagyja el a DESOK-ot (17-25, 0-3).

A Vegyész sikerének köszönhetően 24 pontos lett, így csak egyetlen pont választja el a második Fino Kaposvártól és a harmadik MAFC-BME-től. Az utolsó fordulóban a mieinknek mindenképpen nyerniük kell a Don Bosco Sportközpontban a Kistext SE ellen, ha a Pénzügyőr SE mögött akarnak zárni, ehhez azonban még arra is szükség lenne, hogy a Fino Kaposvár otthon a DEAC-cal, a MAFC pedig idegenben a Pénzügyőr SE-vel szemben hullajtson pontot, pontokat.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 13. FORDULÓ
Debreceni EAC – Vegyész RC Kazincbarcika 0-3 (-23, -19, -17)
DESOK, Debrecen, 50 néző. V.: Varjasi, Halász E.
DEAC: Tar, Coelho 17, Almora 10, Fazekas 10, Imre 1, Remete 1. Csere: Mészáros (liberó), Magyar 2. Vezetőedző: Fodor Antal.
Vegyész: Páez 3, Ciupa 12, Juhász 3, de Prá 13, Árva 1, Moraes 3. Csere: Dudás (liberó), Blázsovics 8, Péter M., Budai (liberó). Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Fodor Antal: hamarosan…

Toronyai Miklós: Sokat jelentett, hogy egy maroknyi szurkoló elutazott Debrecenbe buzdítani minket, ez sokat jelentett. A három pont megvan, most ez volt a legfontosabb, de kértem a srácokat, hogy két kulcsember hiányában is maximális koncentrációval kezdjünk. Ez elmaradt. Ezt követően felőröltük a debrecenieket, míg a második és harmadik játszmát irányítottuk. Jól szállt be Blázsovics Péter, aki betegségből jött vissza.