Extraliga: háromszettes siker a Kistext ellen

Vasárnap a Vegyész RC Kazincbarcika három játszmában legyőzte a Kistext SE-t a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának 7. fordulójában, így a tabella harmadik helyén karácsonyozhat. 

A Pénzügyőr pályáján rendezték az összecsapást, amely termet nem igazán szeretik a kazincbarcikai játékosok. Egyik oka az irgalmatlan mennyiségű vaxmennyiség a teremben, hiszen akárhová is lép vagy nyúl az ember, vax biztosan lesz ott. Egy ilyen “gömbre” lépett rá a bemelegítés során Budai Balázs, együttesünk liberója, akinek kificamodott a bokája.

Jó blokkokkal indították a mérkőzést Rodrigo Moraesék, a Vegyész brazil centere rögtön kettőt is előhúzott ebből a műfajból. A “hazaiak” talán legjobbja, Willian Reffatti nem került be a keretbe, így ezúttal a másik brazil szélső ütő, Rafael De Bairros, valamint az átló, Kalmár Ákos vállalták magukra a pontszerzést. Nagyobb sikerrel járt azonban Lukasz Ciupa, aki több ízben is bebizonyította, a röplabdát elsősorban ésszel kell játszani. Kézben is tartotta a Vegyész az első játszmát, magabiztosan került előnybe (19-25, 0-1).

Blázsovics Péter óriásit mentett a második felvonásban, egy Ciupa által kivédekezett mezőnyt húzott vissza, végül pedig Gönczi Imre ütötte hosszúra a potyát. A Kistext ebben a játszmában sem tudott előzési távolságba kerülni, amikor pedig úgy tűnt, hogy sikerülhet, akkor Ciupa ez ellen tudott tenni. A hajrában majdnem közelebb kerültek a budapestiek, de végül nem sikerült kiénekelniük a sajtot a sötét mezesek szájából (21-25, 0-2).

Ciupa kemény nyitásai ellen nem volt ellenszere a Kistextnek, és 11-12-nél Toronyai Miklós idegeskedett egy picit, hiszen játékosai buta hibákat vétettek. Azonban még időt sem kellett kérnie, pillanatok alatt elhúztak Dudás Tamásék, Blázsovics hátsó sorból érkező bombáinak is köszönhetően. Állandósult a négy-öt pontos különbség, és ez már a végéig kitartott (20-25, 0-3).

A meccs legjobbja Ciupa volt, aki szinte tökéletesen támadott, összesen 18 ponttal zárt, Blázsovics 12-ig jutott.

Sikerének köszönhetően a Vegyész megelőzte három riválisát is, feljött a tabella harmadik helyére a Pénzügyőr SE és a Fino Kaposvár mögé. Az alapszakasz januárban folytatódik, decemberben viszont még három Magyar Kupa-meccs vár a Vegyészre, amennyiben 6-án legyőzi a nyolcaddöntő visszavágóján a GLP Nyíregyházát.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ
Kistext SE – Vegyész RC Kazincbarcika 0-3 (-19, -21, -20)
Kőér utca, Budapest, 50 néző. V.: Tillmann, Kiss.
Kistext: Garcia, De Bairros 14, Szabó M. 4, Kalmár 12, Gönczi 5, Makarov 7. Csere: Bán (liberó), Óhidi, Ghazal, Lassu, Bokor. Vezetőedző: Weczera Csaba.
Vegyész: Páez 3, Ciupa 18, Juhász 6, Szabó D. 4, Blázsovics 12, Moraes 8. Csere: Dudás (liberó). Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Weczera Csaba: Semmit nem láttam viszont abból, amit elterveztünk a mai mérkőzésre. Voltak problémáink, de ez nem indok arra, hogy így játsszunk, gratulálok a Kazincbarcikának a győzelemhez.

Toronyai Miklós: Ez a Kistext azért ennél jóval többre képes, mint amit ma mutatott, mi viszont most éppen ennyit engedtünk nekik. Jól nyitottunk, olvasni tudtuk az ellenfél játékát, így a blokk- és mezőnyvédekezésünk is jól működött.

(fotó: Kovács Loretta, VRCK – archív)