Gebhardt bízik a barcikai szurkolókban

Kezdőként kapott lehetőséget a magyar férfi röplabda-válogatottban szerdán Gebhardt Norbert, míg Blázsovics Péter csereként bizonyított.

Az Ezüst Európa Liga 1. fordulójában Magyarország simán kikapott Horvátország vendégeként. Azon a találkozón a VRC Kazincbarcika két szélütője, Blázsovics Péter és Gebhardt Norbert is kezdő volt, de ahogy a teljes csapat, úgy ők sem nagyon tudtak kibontakozni.

Szerdán az albánok ellen azonban jobban ment mindenkinek a játék. Gebhardt ezúttal is kezdő volt, így ért el hét pontot, míg Blázsovics csereként beszállva jutott 11 egységig. A magyarok az első szettet megnyerték, a folytatásban azonban már az albánok örültek, akik 3-1-re nyertek a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportcsarnokában.

Blázsovics a szövetség hivatalos Facebook-oldalán értékelte a mérkőzést:

Honlapunk pedig Gebhardtot szólaltatta meg, aki már nagyon várja a kazincbarcikai, horvátok elleni összecsapást.

„Remekül érzem magam a válogatottban, hiszen jó a közeg és az edzések is” – fogalmazott a vrck.hu-nak klubunk játékosa. „Örülök, hogy az eddigi két mérkőzésen kezdőként kaptam lehetőséget, teljesen más érzés a címeres mezeben játszani. Az albánok ellen sokkal jobban játszottunk, de még látszik, hogy az út elején vagyunk. Az edzőnk sokat forgatja a csapatot, mindenkinek ad lehetőséget, ami rendkívül pozitív a számomra. A mi célunk igazából az, hogy az Európa-bajnoki selejtezőből továbbjussunk, arra készülünk, hiszen szeretnénk az elitbe kerülni. Azt hiszem, addigra összeérhet ez a társaság annyira, hogy ez ne csak egy álom, hanem egy reális cél legyen. A kazincbarcikai EL-meccset már nagyon várom, bízom a barcikai szurkolókban, hogy a válogatott összecsapásra is olyan hangulatot tudnak teremteni, mint tették a bajnoki döntő alatt.

A magyar válogatottban ezúttal Banai Máté kisebb sérülés miatt nem lépett pályára, ahogy Gebhardt Áron sem.

Vlado Milev ismét végig a pályán volt a macedón válogatottban, amely ezúttal 3-0-ra kikapott Lettországban.