GreenPlan-VRCK: eperjesi túra szombaton

A hétvége első napján a GreenPlan-VRCK a szlovák Extraliga egyik élcsapatának, a VK Mirad UNIPO Presov otthonába látogat. Az eredeti tervekkel ellentétben nem két, hanem egynapos tornán vesz részt a Kazincbarcika.

A tornára egy másik szlovák csapat is meghívást kapott, azonban visszamondta korábbi jelentkezését, így a hazaiak és a mieink mellett a lengyel másodosztályban szereplő Bedzin lesz a harmadik pályára lépő.

„Mivel egy nap alatt vár ránk két mérkőzés, ahogy a múlt héten, úgy ezúttal is mindenki lehetőséget fog kapni” – árulta el Toronyai Miklós, a GreenPlan-VRCK vezetőedzője. „Jó szintet képvisel a szlovák válogatottakat felvonultató Eperjes, és a másodvonalú lengyel bajnokság is nívós, a Bedzin pedig a feljutásért fog harcolni. Ez egy kiváló torna lesz arra, hogy felmérjük, hol tartunk, habár a komoly fizikai terhelést a játékosokról valójában még csak a jövő héten kezdjük el levenni.”

A Vegyész előbb 11, majd 16 órakor játszik. Blázsovics Péter és Juhász Péter sem tart a csapattal – előbbinek a háta fáj, de hétfőn már fog tudni vele edzeni, míg utóbbi apuka lett. Ellenben a két fiatal center, Cziczlavicz Dávid és Garan Bálint elutaznak Eperjesre.

„Blazsónak néhány nap szünet kell, becsípődött a háta, de hétfőre rendben lesz. Petya a múlt héten azért nem tartott velünk, mert a felesége bármelyik pillanatban szülhetett, most szombaton pedig már hazamehet a kismama és a baba is, így érthető, ezúttal miért nem tart velünk. A klub ezekben a kérdésekben mindig empatikus volt, szerencsére idén az a helyzet állt elő, hogy centerposzton meg tudjuk oldani Peti pótlását” – magyarázta Toronyai.

(fotó: vrck.hu)