Háromszettes siker a Kaposvár ellen

A felsőház legjobb négy csapata között folytatja a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika, miután az alapszakasz utolsó fordulójában 3-0-ra legyőzte a Fino Kaposvárt a Don Bosco Sportközpontban.

Páez Carlos jó nyitásai megalapozták a jó kezdést hazai oldalon, támadásban pedig Szabó Dávid és Blázsovics Péter nyújtott kiemelkedőt. A kaposváriaktól Kalmár Ákos hiába szerzett hat pontot, nem volt annyira hatékony, mint a hazai támadók, és viszonylag könnyedén meg is nyerte az első szettet a Vegyész (25-19, 1-0).

Bögöly Gáborék feljavultak, aminek köszönhetően fej-fej mellett tudtak haladni a GreenPlan-VRCK-val. 3-4 után azonban megtáltosodtak Blázsovicsék, a válogatott támadó több ászt is nyitott, és gyorsan meglépett csapata három ponttal. A hajrához érkezve a Fino felzárkózott (21-19), de innen már csak két pontocskát tudott szerezni (25-21, 2-0).

A harmadik szettben is jöttek a jó Vegyész-blokkok, a lelkes publikum legnagyobb örömére. Gyorsan kiépített magának egy tetemes előnyt Toronyai Miklós együttese, a különbség pedig állandósult (18-10). Innen már nem változott a játék képe, a felsőházban a négy között folytatja a Vegyész (25-16, 3-0).

A középszakasz már a jövő hétvégén folytatódik a Vegyész számára, méghozzá Debrecenben.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 14. FORDULÓ
GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika – Fino Kaposvár 3-0 (19, 21, 16)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 400 néző. V.: Horváth, Szabó.
Vegyész: Páez 4, Blázsovics 14, Juhász 7, Szabó 11, Reffatti 4, Moraes 7. Csere: Kiss (liberó), Tarabus, Péter B., Péter M. 1. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
Kaposvár: Mancsev 1, Hubicska 6, Iván 5, Kalmár 11, Bögöly 8, Lescay 5. Csere: Bozóki (liberó), Hermes, Tóth, Fenyvesi, Donisthorpe 1. Vezetőedző: Szlobodan Prakljacsics.

Toronyai Miklós: Gratulálok a csapatomnak, minden játékosnak. Az alapszakasz második felét nézve megérdemelten jutottunk be a négy közé, nagyot mentek a fiúk. Ki-ki meccset játszottunk, ennek megfelelő hőfokú volt a találkozó, komoly tétje volt, kicsit idegesek is voltak a csapatok. Mi azonban jókor tudtunk megnyugodni, jól védekeztünk.