Nyert a MÁV, a Vegyésznek győznie kell vasárnap

Vasárnap 18 órától a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika a Fino Kaposvárt fogadja a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának utolsó fordulójában.

Ahhoz, hogy a Vegyész a bajnokságot a legjobb négy között folytathassa, mindenképpen le kell győznie a Don Bosco Sportközpontban a kaposváriakat, miután szombaton a MÁV-Előre SC Foxconn öt szettben nyerni tudott a már biztos első Pénzügyőr SE otthonában. A három vagy két pont megszerzése nem ígérkezik egyszerű feladatnak, de vezetőedzőnk bizakodó.

„Itt vagyunk az alapszakasz végén, az utolsó fordulóban, és mivel eddig kemény meccseink voltak, nem a mostani lesz a legkönnyebb esténk” – vélekedett Toronyai Miklós a vrck.hu-nak adott interjújában. „Mindkét csapat számára rendkívül fontos a mérkőzés, a győzelem megszerzése. Nem számolgatunk volna egyébként sem, és biztos vagyok benne, hogy a kaposváriak sem. A győzelem a cél mindkét együttesnek. Mivel ők legutóbb kikaptak odahaza a Debrecentől, bizonyítani akarnak maguknak és a szurkolóiknak, nem fognak feltarott kezekkel pályára lépni. Valami hasonlóra számítok, mint a DEAC elleni kupameccsünk alkalmával, amikor azt kértem a játékosaimtól, hogy ne essenek pánikba akkor, ha hátrányba kerülünk. A nehéz helyzetekben is meg kell találnunk a megoldást, és ez az utóbbi két mérkőzésen sikerült.”

Az összecsapást a hunvolley.tv élőben közvetíti.