Házi tornával zárták az évet miniseink

Hétfőn az Ádám Jenő Tagiskolában, nyolc csapattal rendezett házi tornát klubunk három edzője, Máthé László, Bene Anett és Máté Zsolt, és ezúttal sem maradtak ajándék nélkül a legkisebbek.

A minis fiúk 17 játékossal, négy csapattal képviseltették magukat, míg az ugyancsak U13-as korosztályba tartozó lányok két csapattal, akárcsak az U15-ösök. Végül a győztes utóbbiak közül került ki, miután a fináléban legyőzték az egyik fiú csapatot, de a hangsúly nem az eredményen volt.

Előbb a csapatok két darab négyes csoportban játszottak körmérkőzéseket, melyek egy szettig tartottak, ezt követően bronzmeccset és döntőt rendeztek.

„Nem az eredmény volt a lényeg, hanem az, hogy a sportágat népszerűsítve lássák a kis röplabdapalánták, hova lehet fejlődni, ha szorgalmasok és folytatják a röplabdát” – mondta Máthé László edző. Ajándékként a minisek – fiúk és lányok egyaránt – meglepetéspólót kaptak egyesületünktől, és mivel másnap az U10 és U11-es korosztályban játszók is megkapták, volt, aki az utolsó tanítási napot már az új ajándékában töltötte.

Máthé László kollégái, a gyerekek és szülei nevében köszönetét fejezte ki a VRCK-nak, azonban valójában klubunk tartozik köszönettel nektek: játékosoknak, edzőknek és szülőknek.

Köszönjük, és kellemes ünnepeket kívánunk!