Ismét nyert Győrben a Vegyész, ezúttal bajnokit

A férfi röplabda NB I 4. fordulójában a Vegyész RC Kazincbarcika 3-0-ra nyert a SZESE Győr otthonában vasárnap délután, így mindhárom hét végi összecsapását győzelemmel abszolválta.

Három nap alatt három mérkőzést játszott a VRCK, abból kettőt Győrben: pénteken a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágóján, vasárnap pedig bajnokin nyert Marek Kardos együttese három szettben. A szombati, SK Posojilnica Aich/Dob felett aratott bravúros győzelem és a sok utazás miatt kezdtek fáradni a kazincbarcikaiak, éppen ezért azok voltak ott a vasárnapi kezdőben, akik Bleiburgban kevesebb lehetőséget kaptak.

A győriek jól kezdtek (3-0), de gyorsan megfordították az állást Gebhardt Norberték, és 20-hoz érve már tízzel vezettek, így a szettgyőzelem sem maradt el (14-25, 0-1). Ahogy pénteken, úgy ezúttal is jól ment az egyetemistáknak a második játszmában, ami arra volt elég, hogy ott legyenek szorosan ellenfelük sarkában (11-14). A hajrára fordulva sem szakadt le a hazai együttes, két pontra zárkózott fel, majd amikor ismét három lett közte, Fehér Tibor edző időt kért (17-20). Szerzett is gyorsan három pontot a Vegyész, és innentől már nem igazán kellett izgulnia (20-25, 0-2).

A térfélcserét követően is lelkesen röplabdázott a Győr, vezetett nem is egyszer, mint ahogy a szett felénél (10-12). Kardos egyáltalán nem volt elégedett játékosaival, időt kért (12-13), amely után gyorsan 15-13-ra módosult az állás. Aztán a fehér-kék mezesek szereztek négy pontot, majd Árva Milán ütéseit követően 18-18-at mutatott az eredményjelző. 18-21-nél még Fehér kikérte félpercesét, de meg kellett elégednie azzal, hogy csapata ezúttal is 20 pontot szerzett (20-25, 0-3).


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA NB I, A-CSOPORT, . FORDULÓ
SZESE Győr – Vegyész RC Kazincbarcika 0-3 (-14, -20, -20)
Győr, Egyetemi Edzőcsarnok, 150 néző. V.: Sík, Gyulai.
Győr: Horváth 2, Szántósi 8, Szabó G. 7, Földes 1, Flachner 6, Bíró 9. Csere: Lengyel (liberó), Falvay 2. Vezetőedző: Fehér Tibor.
VRCK: Toronyai 1, Blázsovics 5, Banai 6, Gebhardt N. 11, Árva 17, Macko 5. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Juhász 6, Milev 1. Vezetőedző: Marek Kardos.

Fehér Tibor: Elsősorban szeretnék gratulálni a Kazincbarcikának a szombati győzelméhez, a Posojilnica Aich/Dob elleni sikere az egész magyar férfi röplabdának nagy siker. Biztosan fáradtak voltak már, de ez semmit nem von le az én csapatom érdeméből, gratulálok nekik.

Marek Kardos: Lehetőséget kaptak azok, akik nem, vagy kevesebbet játszottak szombaton, de közülük csak egy valaki tudta meghálálni a bizalmat.