Kecskemétre utazik a Vegyész vasárnap

Vasárnap 17 órától a HÉP Kecskeméti RC vendégeként lép pályára a Vegyész RC Kazincbarcika a férfi röplabda Extraliga 6. fordulójában.

A legutóbbi hétvégén a Vegyész a Fino Kaposvárt látta vendégül, amely találkozó végén a vendégek örülhettek, mert 3-1-re nyertek a Don Bosco Sportközpontban. Ezúttal sem lesz könnyebb dolga Marek Kardos csapatának, hiszen a címvédő ahhoz a Kecskeméthez látogat, amely a múlt héten éppen a somogyiakat ejtette ki a Magyar Kupa elődöntőjében, aranyjátszmában.

„Apróságokon múlott a Fino elleni mérkőzés. A fiúkra semmi rosszat nem mondhatok, akartak, de nem mindig voltunk jó helyen” – emlékezett vissza a VRCK vezetőedzője honlapunk kérésére. „Másnap visszanéztük a találkozót, mélyebben kielemeztük, és összesen hatvan kivédekezett labdánk volt, több, mint ellenfelünknek, de ezekből csak keveset tudtunk pontra váltani. Voltak kisebb megingásaink, melyek után néhányan a földet nézték, majd ezeket egy-két újabb buta hiba követte, és a többpontos hátrányból felállni máris nehezebb. Mégis sikerült a harmadik játszmában ezt véghez vinni, még szettlabdához is jutottunk, amelyeket pontatlanságaink miatt nem tudtunk lezárni.”

A Kecskeméttel az idén már kétszer is mérkőzött a Vegyész: Kazincbarcikán nyert, idegenben kikapott. Azóta mindkét csapatnak voltak jobb és rosszabb mérkőzései, de Kardos szerint el lehet hozni mind a három pontot az alföldi városból.

„Ez sem lesz könnyebb mérkőzés, mint bármelyik másik az idei bajnokságban, hiszen kiegyenlített a mezőny, és láttuk, hogy gyakorlatilag bárki megverhet bárkit. Nekünk ezúttal is a győzelem lesz a célunk egy jól fogadó csapattal szemben. A nagy csarnokokban általában jobban megy a játék, habár a Messzi István Sportcsarnoknak is megvannak a trükkjei. A Kecskemét hullámzóan teljesít, semmit nem jelent, hogy mi a második, ők pedig az ötödik helyen állnak a tabellán. Nekünk a védekezésünket kell összébb rakni, mert a Kaposvár ellen ez nem működött zökkenőmentesen” – tette hozzá Kardos.

A 17 órakor kezdődő találkozóról élőképes közvetítés is lesz a Kesport TV YouTube csatornáján.

(fotó: vrck.hu, Kovács Loretta)