Körbeverések után a MAFC nyerte a Don Bosco Kupát

A MAFC-BME győzelmével ért véget a VI. Don Bosco Kupa nemzetközi felkészülési torna, miután a körbeverések után a budapestiek szerezték a legtöbb pontot. A Kecskeméti RC a második, a GreenPlan-VRCK a harmadik, a szlovák TJ Slávia Svidník pedig a negyedik helyen zárta a kétnapos eseményt.

A tornagyőzelem múlott a vasárnapi program első mérkőzésén, és bár mind a két csapat a legerősebb összeállításában lépett pályára, a Kecskemétnek – a tegnapi nappal ellentétben – ezúttal nem sok minden jött össze. A harmadik szettben mindkét vezetőedző többet cserélgetett, és a háromszettes MAFC-győzelem azt jelentette, hogy a műegyetemisták a tavalyi második helyüket az elsőre cserélték.

Az okleveleket és a tornagyőztesnek járó trófeát Szabó Zsolt, a Don Bosco Sportközpont vezetője adta át. Vándorserlegről lévén szó, a MAFC-nak jövőre már „bérelt” helye van a VII. Don Bosco Kupán.

VI. DON BOSCO KUPA, 5. MÉRKŐZÉS
MAFC-BME – Kecskeméti RC 3-0 (21, 20, 14)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 30 néző. V.: Árpás, Tillmann.
MAFC: Gálvez 6, Krupánszki 8, Eke 9, Dimitrov 18, Topuzliev 7, Gacs 5. Csere: Pápai (liberó), Kunert 3, Szabó B., Kókai 1, Torbica 2, Tóth K. Vezetőedző: Nagy Péter.
Kecskemét: Keen 2, Kecskeméti 4, Boldizsár 5, Argilagos 10, Fundora 7, Baserio 2. Csere: Gebhardt (liberó), Balla, Kiss 1, Bogdán 2, Török Zs. (liberó), Varga 2. Vezetőedző: Nagy József.

 


Magabiztosan kezdte a TJ Slávia Svidník elleni meccsét a GreenPlan-VRCK, a két alapemberét az egész tornán nélkülöző szlovákok nem is igazán találták a ritmust az első szettben. A másodikat sokkal jobban nyitották a vendégek, vezettek is, de a játszma felétől Páez Carlosék diktálták a tempót, és már nem adták ki kezükből a gyeplőt. Toronyai a harmadik szettre lecserélte az egész csapatot, jöttek a saját nevelésű fiatalok (Péter Márton, Budai Balázs, Cziczlavicz Dávid és Garan Bálint). Meg is hálálta mindenki a bizalmat, az állandó hátrány ellenére, 20-23-ról sikerült fordítaniuk Maksymilian Warzywodáéknak.

VI. DON BOSCO KUPA, 6. MÉRKŐZÉS
GreenPlan-VRCK – TJ Slávia Svidník 3-0 (15, 22, 30)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 110 néző. V.: Tillmann, Árpás.
VRCK: Páez 2, Blázsovics 8, Tarabus 6, Szabó D. 2, Péter B. 5, Juhász 5. Csere: Kiss (liberó), Warzywoda 1, Csoma 12, Garan 2, Cziczlavicz 3, Péter M. 7, Árva 1, Budai (liberó). Vezetőedző: Toronyai Miklós.
Svidník: Hornak 8, Gula 7, M. Sopko 8, R. Vitko 1, Sellong 5, Matusovsky 4. Csere: M. Vitko (liberó), Vikhliaiev 2, Panko, Genio 1, Bognár. Vezetőedző: Rastislav Pamko.

A VI. Don Bosco Kupa végeredménye: 1. MAFC-BME 7 pont, 2. Kecskeméti RC 6 pont, 3. GreenPlan-VRCK 5 pont, 4. TJ Slávia Svidník 0 pont.

Köszönjük a csapatoknak a részvételt, és hogy jelenlétükkel emelték az esemény színvonalát.