Lukasz Ciupa a Vegyész játékosa – videó!

A Vegyész Röplabda Club örömmel jelenti be, hogy egyéves szerződést kötött Lukasz Ciupával. A lengyel szélső ütő augusztus 3-ától már új csapattársaival készül.

A 30 éves játékos július második felében személyesen is ellátogatott Kazincbarcikára, hogy részt vegyen egy labdás edzésen és találkozzon a klub vezetőségével, valamint sikeres orvosi vizsgálaton is túlesett a DVTK Medicalban.

Lukasz Ciupa a nagynevű Częstochowa csapatában kezdett el röplabdázni, majd több lengyel csapatnál is megfordult, légiósnak először 2015-ben állt, amikor Franciaországba szerződött. 2016 és 2019 között a szlovák Svidník játékosa volt, és a három szezon alatt a szlovák bajnokság legjobb szélső ütői közé tartozott. A legutóbbi idényt a francia másodosztályban töltötte, a Mende Volley-ban kényszerűségből néhány mérkőzésen liberóként is játszott.

A 194 centiméter magas játékossal egyéves szerződést kötött a Vegyész, de a kontraktusában egy opciós év is szerepel.

Toronyai Miklós, a VRCK vezetőedzője elmondta, Blázsovics Péter külföldre való szerződése, valamint Szabó Dávid vállműtétje miatt kevés ütője maradt, ezért mindenképpen igazolniuk kellett valakit, a választásuk pedig Ciupára esett. Klubunk új szerzeménye a Vegyész TV-nek adott interjújában elmondta, jól ismeri korábbról a klubot, amelyről nagyon jó dolgokat hallott.

(Fotó: Kovács Loretta, vrck.hu)