Már ma kialakulhat az elődöntő mezőnye

Csütörtökön a Vegyész RC Kazincbarcika a Dunaferr SE otthonában lép pályára a férfi röplabda NB I negyeddöntőjének visszavágóján, és ha nyer, bejut a legjobb négy közé.

FÉRFI RÖPLABDA NB I, NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
DUNAFERR SE – VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA
2016.03.17, csütörtök, 17:30, Dunaújváros. Jv-k: Adler, Halász, Varjasi, Bibók.
A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Vegyész javára.

Ehhez azonban legalább ugyanazt a teljesítményt kell nyújtania Toma Sándor legénységének, mint tette azt a párharc első felvonásának a harmadik játszmájában. Merthogy az első két szettben viszonylag jól tartották magukat a dunaújvárosiak, akik a záró felvonásban kezdtek el egyre többet hibázni. Ha a Vegyész – amely a csütörtök reggel indult útnak a röplabda mellett dolgozó játékosai nélkül – veszít, úgy vasárnap ismét Kazincbarcikán találkoznak egymással a csapatok.

A Kecskeméti RC szerdán győzni tudott a Pénzügyőr SE vendégeként, így kettős győzelemmel, 6-3-as összesítéssel jutott a legjobb négy közé. A VRCK-hoz hasonlóan a Dági KSE és a Fino Kaposvár is csütörtökön lép pályára. Előbbi a MAFC-BME, utóbbi pedig a Sümegi RE elleni összecsapást várja előnyből.

tm (főcímkép: Facebook)