Második rangadóját is megnyerte a Vegyész

Vasárnap a Vegyész RC Kazincbarcika 3-1-re nyert a Kecskeméti RC ellen a férfi röplabda NB I A-csoportjának 5. fordulójában. A sárga-kékek második rangadójukat is megnyerték, és továbbra is hibátlanok a bajnokságban.

Jól fogadott mindkét csapat a mérkőzés elején, de a támadások befejezésében a kecskemétiek álltak jobban, Marek Kardos vezetőedző pedig időt is kért (7-10). Feljött egyre a Vegyész, majd a vendég csapat szerzett kettőt – ez a séma volt jellemző a szett derekán. Árva Milán vízfakasztó ütését tapsolta a hazai publikum, aztán kettőt rontottak Dávid Zoltán edző tanítványai, ezeknek köszönhetően egyenlített a házigazda (16-16). Két KRC pontot követően ismét időt kértek a borsodiak, ellenfelüket 19-nél érték utol, amire Dávid hívta magához övéit. Árva remek megmozdulásai és Csizmadia Tamás jó nyitása is kellett ahhoz, hogy a VRCK az izgalmasra sikeredett játszmát a maga javára fordítsa – aminek nem mellékesen egy remek Blázsovics Péter blokk vetett véget (28-26, 1-0).

Nem a bombaerős nyitások napja volt a vasárnapi, a felek inkább a taktikai szervákban bíztak, így viszonylag jó fogadásokból a feladók könnyedén bonthatták szét az ellenfél sáncát. Voltak is szép befejezések, látványos mezőnymunkák, majd 14-11-nél jött a Kecskemét első félpercese. Elcserélték magukat a vendégek, Árva ezt kegyetlenül megbüntette, majd Marcílio Braga villant egyet, visszaállítva a felek közti, hárompontos különbséget (18-15). Dávidnak kellett újfent időt kérnie, de Carlos Páezék nem zökkentek ki, magabiztosan kerültek kétszettes előnybe (25-18, 2-0).

Hiába az előző szett rossz befejezése, az alföldiek koncentráltan kezdték a harmadik felvonást, a Vegyésznek bizony kellett kapaszkodnia (7-8). Hosszú időt követően 17-nél vezetett a házigazda, Krupánszki Olivér ászával a Kecskemét viszont fordított, ez pedig elég ok volt Kardosnak arra, hogy időt kérjen. Parádés labdamenet végén Braga volt a befejező ember (21-20), majd a brazil széles ütését követően két szettlabdához jutott a KRC, és a másodikkal élt is (23-25, 2-1).

Ezúttal a Kazincbarcika kezdett jobban, Péter Márton sáncát követően örülhetett is a kétpontos különbségnek. Még egyre ugyan feljött a Kecskemét, de 12-8-nál időt kértek a vendégek, majd Gacs Dániel vezérletével meg is kezdték a felzárkózást (14-12). Páez sokadjára ejtette már át a játékszert eredményesen (17-14), és Blázsovics és Braga ütését sem tudták hatástalanítani a vendégek, ezért Dávid utoljára kért pihenőt (21-17). Árva villant előbb blokkban, majd támadásban, csapata pedig végül második rangadóját is megnyerte és továbbra is hibátlan a bajnokságban (25-17, 3-1)


JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV, FÉRFI RÖPLABDA NB I, A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Vegyész RC Kazincbarcika – Kecskeméti RC 3-1 (26, 18, -23, 17)
Don Bosco Sportközpont, 500 néző. V.: Adler, Sík.
Vegyész: Páez 4, Blázsovics 16, Péter 2, Braga 17, Árva 18, Juhász 8. Csere: Vitko (liberó), Csizmadia T. Vezetőedző: Marek Kardos.
Kecskemét: Deliu 3, Krupánszki 4, Vaiopoulos 9, Pesti 17, Qepa 14, Gacs 15. Csere: Deák (liberó), Szabó B. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Marek Kardos: Hosszú napok vannak mögöttünk, rengeteget edzettünk, ezért jó egy ilyen sikerrel zárni a hetet. Minden játszma végén sikerült fegyelmezetten, taktikusan játszani, csak azt nem értem, ez miért nem sikerült a szettek elején. Most vár ránk egy török túra, amit túl kell élnünk fizikailag, aztán pedig folytathatjuk itthon a munkát.

Dávid Zoltán: Az első szettnek komoly lélektani hatása volt, hiszen aki megnyer egy ilyen hosszú játszmát, az általában a következőből is jól jön ki. Az első három hónapban nem küzdöttünk a győzelmekért, ma igen, de egyből nem fogjuk visszakapni az akkor elveszített pontokat. Fontos azonban, hogy megtettük az első lépést.

(fotó: © vrck.hu / Kovács Loretta)