Pénteken véget érhet a bronzcsata

Pénteken 18 órától a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika a Pénzügyőr SE-t fogadja az Extraliga 3. helyéért tartó párharcának negyedik mérkőzésén. A hazaiak a bronzéremért, a vendégek az ötödik meccsért lépnek pályára.

Miután a Pénzügyőr megnyerte az első összecsapást Budapesten, a Vegyész előbb szépített hazai pályán, majd hétfőn négy szettben elvette a budapestiek pályaelőnyét az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcában. Négy év után tudott ismét tétmeccset nyerni a GreenPlan-VRCK a Kőér utcában, akkor még vezetőedzőnk, Toronyai Miklós játékosként lépett pályára a bajnoki címet ünneplő együttesben.

„Hosszú idő telt el azóta” – emlékezett vissza Toronyai, aki éppen pénteken ünnepli születésnapját. „Jó ilyen sorozatokat megszakítani, örülünk neki. Szeretném hinni, hogy ez lökést ad a játékosoknak, mert elvenni a címvédő és kupagyőztes pályaelőnyét nem kis dolog. Úgy kell játszanunk pénteken, úgy kell belemennünk a meccsbe, ahogy a legutóbbi két alkalommal tettük. Nehéz lesz, de rájuk kell erőltetnünk az akaratunkat. Megvannak a lehetőségeink, amit szeretnénk kihasználni. Amit biztosra tudunk, az az, hogy a szurkolók végig mellettünk lesznek.”

Az elmúlt két idényben a Vegyész egyaránt a negyedik helyen végzett az Extraligában, mindkét esetben a MAFC-BME bizonyult jobbnak összesítésben 3-2-re.

„Az elveszített kupabronz miatt mindenképpen szeretnénk éremmel zárni a szezont” – mondta Juhász Péter, a GreenPlan-VRCK rutinos centere. „Nincs könnyű ellenfelünk. Hiába vezetünk kettő-egyre a párharcban, a Pénzügyőr mindent meg fog tenni a győzelemért. Nekünk viszont az a célunk, hogy pénteken lezárjuk a párharcot és a szezont. Külön motivál, hogy érmet akaszthassak a nyolchónapos kislányom nyakába.”

Az összecsapást a Hunvolley TV élőben közvetíti.