Szabó: Tanulni kell, és csak előre tekinteni

Kétszettes előnyről veszített a Vegyész RCK a múlt hétvégén a MAFC-BME ellen, pedig ez egy nyerhető mérkőzés volt, sőt, abban a játékosok is egyetértettek, hogy egy megnyert meccset buktak el.

Toronyai Miklós vezetőedző a találkozó után elmondta, sok mindennel foglalkoztak a játékosok a harmadik szettől, csak a mérkőzéssel nem, ez pedig az összeomláshoz vezetett. Szavait Szabó Dávid csapatkapitány is megerősítette, aki szerint tanulni a vereségből mindig kell, de közben csak előre szabad tekinteni.

„Nehéz ilyenkor bármit is mondani, mert a mi kezünkben volt a meccs, és egyik pillanatról a másikra egy szakadékba zuhantunk, ahol egymás hibáival és nem a játékkal foglalkoztunk” – emlékezett vissza csapatkapitányunk honlapunk érdeklődésére. „Nagyon kellett volna nekünk ez a három pont, elszúrtuk. Csalódott volt mindenki, és azon dolgozunk, hogy ez még egyszer ne forduljon elő. Előre kell nézni, tanulni a hibákból, és a legfontosabb, hogy most meg kell tanulnunk nyerni. Furán hangzik, de így van, a meccsnek akkor van vége, amikor a bíró lefújja. Az előttünk álló négy meccsen nem lehet más eredmény, csak a győzelem, mind a bajnokságban, mind a nemzetközi kupában, utóbbiban szeretnénk a következő körbe jutni.”

Szerdán a Challenge Kupában a Vegyész az osztrák UVC Ried ellenfele lesz, másnap pedig már Dunaújvárosban játszik Extraliga-mérkőzést.