Szépen zárná az évet a Vegyész

Három mérkőzése van hátra a Vegyész RC Kazincbarcika felnőtt csapatának a 2016-os naptári évből: egy bajnoki, egy Magyar Kupa és egy Challenge Kupa. Ebből kettőn esélyesként lép pályára, az utolsón pedig emelt fővel hagyná el a játékteret.

Szerdán elmaradt a Vegyész MK-meccse, Dudás András ügyvezető, másodedző ugyanis otthon felejtette az engedélyt. A szakemberrel edzői pályafutása alatt korábban még soha nem esett meg hasonló, éppen ezért sajnálja is a történteket.

„Még egyszer szeretnék bocsánatot kérni a csapattól, ez az én hibám, de remélem, hogy jóvá tudjátok tenni a baklövésem” – mondta Dudás a csütörtöki edzés elején. „Szombaton a junior-válogatottat meg kell verni, az első meccsen nem okoztak nekünk gondot, szerintem mindenki lehetőséget fog kapni Toma Sándor vezetőedzőtől. Másnap aztán jön a kupameccs a szolnokiak ellen. Én úgy vélem, hogy képesek vagyunk három, négy szettben nyerni ellenük, és ha ez sikerül, az aranyjátszmában a lélektani előny és a közönség is plusz energiát fog nekünk jelenteni.”

A csapat célja egyértelmű: megnyerni a szombati bajnokit, kivívni az Openhouse Szolnoki RKSI-vel szemben a továbbjutást az MK-ban, valamint a jövő héten jó játékot nyújtani a Ceske Budejovice otthonában.

A tréning jó hangulatban telt, amikor esetleg lankadt a figyelem, egy-két komolyabb hangvételű megjegyzéssel rendet lehetett tenni. A bemelegítés részét képező alkarjátékot ezúttal a felnőttek nyerték, így most ők pózoltak a fotósnak.

Első próbálkozások 205

Első próbálkozások 342

Első próbálkozások 320

Első próbálkozások 136

Első próbálkozások 134

tm