Toronyai a csapatról, Péter Benedekről és a válogatottról

A Sportrádiónak és honlapunknak adott interjút Toronyai Miklós, a Vegyész RC Kazincbarcika vezetőedzője, aki beszélt csapata jelenlegi helyzetéről, Péter Benedekről és az U22-es válogatottról is.

„Sokat beszélgettünk az elveszített hazai kupamérkőzés után, csapatszinten és egyénileg egyaránt” – válaszolt a 42 éves szakember a Sportrádió azon kérésére, mi fordult meg az öltözőben az MVM Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzése után. „Ez talán már sok volt a játékosoknak, én azonban úgy gondolom, meglett az eredménye. Mentálisan óriásit fordult a társaság, ebben sikerült sokat előre lépni. Persze, nem szabad elfelejteni, hogy sok technikai elemben is szeretnénk még előrébb lépni, de a megfelelő mentális hozzáállás létfontosságú.”

A Vegyész hátránya még hat pont volt a Fino Kaposvárhoz képest, most már csak kettő. Az Extraliga tabelláját továbbra is a Pénzügyőr vezeti, magabiztosan.

„Nem hinném, hogy a Pénzügyőrt lenne esélyünk megfogni, ők már kikaparták maguknak a gesztenyét” – fogalmazott Toronyai. „Mindent megteszünk ennek érdekében, de itt már szükség van az ellenfél botlására. Ugyanakkor most vasárnap éppen a budapestieket fogadjuk, tehát egy rangadóra készülünk, amelyen győzni szeretnénk. Már csak azért is, mert a tabellán második helyen álló Fino Kaposvár mindössze két ponttal előz meg bennünket, őket elcsípni reálisabb lenne.”

Remekül játszott Péter Benedek a Kecskemét ellen 3-0-ra megnyert idegenbeli rangadón. Toronyait nem lepte meg a 19 éves, korosztályos válogatott játéka.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

peterbenedek11 (@benedekpeter11) által megosztott bejegyzés

„Beni játéka egyáltalán nem lepett meg az edzésmunkája alapján, az viszont igen, hogy ilyen jól bírta a végéig” – dicsérte a 13 pontot elérő Péter Benedeket vezetőedzőnk. „Erőben is rendben volt, és jó ütőteljesítményt hozott le. Sokat fejlődött az utóbbi hónapokban, de ő is tudja, hogy még mindig nagyon sokat kell dolgoznia. A kecskeméti teljesítményére azonban a későbbiekben is lehet alapozni.”

Toronyai az U22-es válogatott szövetségi edzője is lett a napokban. A posztra Koch Róbert, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya javasolta, a Magyar Röplabda Szövetség elnöksége pedig elfogadta.

„Nagy megtiszteltetés, hogy bíznak bennem, és ezt szeretném is meghálálni, amiért mindent el fogok követni. Itt most nem az Eb-re való kijutásra gondolok, hiszen két olyan röplabdanemzet mögött, mint a bolgár és a francia, azért vérmes reményeink nem lehetnek a továbbjutásra, de a labda gömbölyű. A nemzetközi szövetség a következő néhány évben teszteli ezt a korosztályt, eddig ugyanis az U20 volt válogatott szinten a plafon a röplabdában” – mondta Toronyai.