U17: nincs ok az orrlógatásra

Habár a célt nem sikerült elérnie U17-es csapatunknak, a körülményekhez képest helyt is álltak a fiúk, illetve nem is – összességében nincs ok a csalódottságra.

A Bokor Elek által edzett fiúk harmadik éve készültek együtt, és nagyon várták a döntős szereplést, amit két évvel ezelőtt – még az U15-ösök között – a koronavírus-járvány elvett tőlük. Idén magabiztosan jutott az U17-es bajnokság országos hatos döntőjébe együttesünk, amely az alap- illetve középszakaszban szettet tudott csenni az ezüstérmes RÖAK Kaposvártól és a negyedik Szolnoktól is. Titkon Bokor és Vass Renátó edzők tehát bíztak a meglepetésben, még úgy is, hogy a mezőny egyik legalacsonyabb csapata a miénk volt.

A Kecskeméti Sportiskola (KESI) elleni nyitómeccsen voltak fellángolásai a mieinknek, akik fejben azért a Szolnok elleni csoportrangadóra készültek. Volt is lehetőség a győzelemre, végül azonban az ötödik játszmában a Tisza-partiak akarata érvényesült. Ezzel eldőlt, hogy szombaton délelőtt a DSE-vel fog játszani a négy közé kerülésért a Vegyész. A Duna-partiak ellen hiába vezettek a mieink az első szettben hét ponttal is (10-17), végül túlórában kikaptak, a következő két szettben pedig a későbbi győztes már esélyt sem adott Cziczlavicz Dávidéknak.

Eldőlt tehát, hogy az ötödik helyért játszhat majd a VRCK, méghozzá a Dág KSE-vel. Habár a bajnokságban – teljes csapattal – sikerült őket legyőzni, ezúttal nem jött össze a győzelem, 3-1-re a dágiak nyertek, és ezzel a mieink a hatodik helyen zárták az OSB 2021/22-es kiírását.

„Igazi hullámvasút volt a hétvégénk, sajnos” – mondta Bokor a vrck.hu érdeklődésére. „Sajnáltam a Szolnok elleni mérkőzést, nem sok kellett a bravúrhoz, és még másnap a Dunaújváros ellen is harcosan kezdtünk. Persze, aztán belelendült az esélyesebb és nyert, de kicsit harcosabb hozzáállásra számítottam. A Dág ellen pedig nem azt az arcunkat mutattuk, amit az egész bajnokságban, sajnos gyengébb teljesítmények is voltak, a kispadunk is rövid a riválisokhoz képest, így nem csoda, hogy el is fáradtunk fejben, mert fizikálisan bírtuk.”

Lehet, hogy az utolsó meccsen nem jött ki a lépés, de azért azt sem szabad elfelejteni, ahogy ez a csapat eljutott az országos döntőre: valamikor napi mindössze egy óra edzéssel a háta mögött (merthogy ennyi adatott meg), 20-23 fővel az edzéseken, összevonva az idősebbekkel. Nem csoda, hogy nagyon várja már mindenki az új csarnok, a Regionális Röplabda Központ átadását…

U17 Országos Serdülő Bajnokság – a VRCK eredményei:
KESI – Vegyész RC Kazincbarcika 3-0 (19, 22, 14)

Vegyész: Molnár M. 1, Molnár V. 11, Kohut 1, Pilisi 4, Lévai 10, Cziczlavicz 4. Csere: Gál 1, Garáz.

Szolnoki SPC – Vegyész RC Kazincbarcika 3-2 (20, -21, 25, -20, 6)
Vegyész: Molnár M. 2, Molnár V. 16, Kohut 4, Pilisi 6, Lévai 16, Cziczlavicz 27. Csere: Gál 6.

DSE Röplabda Akadémia – Vegyész RC Kazincbarcika 3-0 (25, 15, 16)
Vegyész: Molnár M. 1, Molnár V. 12, Kohut 4, Pilisi 6, Lévai 12, Cziczlavicz 7. Csere: Gál 2., Kiss-Hutka 3

Dág KSE – Vegyész RC Kazincbarcika 3-1 (17, -26, 25, 13)
Vegyész: Molnár M. 2, Molnár V. 4, Kohut 6, Pilisi 9, Lévai 21, Cziczlavicz 11. Csere: Gál 4., Kiss-Hutka 1, Garáz, Melher 1.

A tornát a DSE nyerte a Kaposvár, a KESI és a Szolnok előtt. A VRCK legjobbjának Lévai Pétert választották. A csapat magja jövőre már az U20-as korosztályban vitézkedhet (összevonják az U19-et és az U21-et), így Bokoréknak új serdülő csapat kialakításába kell kezdeniük.

Weczera Csaba, a Magyar Röplabda Szövetség elnökségi tagja és az u18-as válogatott szövetségi kapitánya, valamint Lévai Péter.

(Fotók: Hunvolley)