Esélyeshez méltóan a Széchenyi Győr és a Dág KSE ellen is győzelmet aratott szombaton serdülő csapatunk, amely így a negyedik helyen áll az U17-es bajnokság első osztályában.
A mieink a győriek ellen hozták a kötelező, szettveszteség elleni sikert, de azért észnél kellett lenniük, hiszen igencsak magas legények alkotják a Rába-partiakat. A rövid pihenő után következhetett a hazai pályán szereplő Dág, amely ugyan a harmadik játszmát megnyerte, de a mieink a negyedikben újra föléjük tudtak kerekedni.
„Boldog vagyok, hogy mindkét mérkőzésen nyerni tudtunk. Örülök neki, hogy Lévai Peti hosszú sérülés után visszatért a keretbe, igaz csak liberó poszton, de nagyon nagy segítség volt az ő magabiztos játéka, és egy igazi motor a fiúk között. Nagyon jól szálltak be cserélből a fiatalok is. A Dág ellen már kicsit idegesen, kapkodva és rengeteg hibával játszottunk, de a kellő pillanatokban nem remegett meg a kezünk. Negyedik helyről várjuk az utolsó fordulót, ahol két igen erős csapattal találkozunk, de minden megteszünk azért, hogy megszorongassuk őket” – értékelt a két mérkőzést követően honlapunknak Bokor Elek edző.
A mieink április 2-án előbb a Fino Kaposvárral, majd a házigazda Kecskeméti Sportiskolával mérkőznek meg. A mieink két ponttal vannak az éllovas DSE mögött a tabellán, és csak eggyel előzik meg az ötödik somogyiakat.