U21: Gyöngyösön sem tört meg a lendület

Magabiztos győzelmet aratott a Vegyész RC Kazincbarcika junior csapata a Gyöngyösi RSE felnőtt együttese vendégeként a férfi röplabda NBII/U21-es bajnokság C-csoportjának alapszakaszában.

Egyik csapat sem állhatott fel legerősebb kezdőjével, hiszen a hazaiaknál többen is sérültek, míg Péter Benedek nem utazott el Gyöngyösre. Batári Csaba edző csapata így is kézben tartotta az összecsapást, megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, és készülhet az Eszterházy SC elleni rangadóra.

„A második félévtől bevezetett edzésmunkának mutatkoznak már jelei. A fiúk egyre szervezettebben mozognak a pályán, lényegesen kevesebb hibával megjátszva a labdameneteket az előző mérkőzéseinkhez viszonyítva” – mondta a vrck.hu érdeklődésére Batári.

JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA NBII/U21 C-CSOPORT, ALAPSZAKASZ
Gyöngyösi RSE – Vegyész RCK U21 0-3 (-20, -21, -18)
Vályi-Nagy Károly Tornacsarnok, Gyöngyös, 40 néző. V.: Bodrogi, Csizmarik.
GYRSE: Kovács, Kalafút, Dudás, Rácz, Vigh, Radics. Csere: Gyánti (liberó), Gyurkó, Vincze. Vezetőedző: Farkas László.
Vegyész: Földes, Komlósi, Együd, Fecske, Miklósi-Sikes, Garan. Csere: Csordás (liberó). Edző: Batári Csaba.

Hír a gyöngyösiekkel kapcsolatban, hogy a másodosztályú U19-es csapatuk bejutott az országos döntőbe, amihez gratulálunk! Az együttes edzője Daniel Oravecz.

(fotó: Kovács Loretta)