U21: már második helyen a tabellán

Továbbra is remek formában van a férfi NB II/U21-es összevont bajnokság c-csoportjában szereplő junior csapatunk, amely zsinórban öt győzelemnél tart – most azonban két rangadó vár rá.

A Gyöngyös volt a Vegyész ellenfele szombaton az Irinyiben, és a mieink magabiztos sikert arattak egy óra alatt.

FÉRFI RÖPLABDA NB II/U21, ALAPSZAKASZ, C-CSOPORT
Vegyész RC Kazincbarcika U21 – Gyöngyösi RSE 3-0 (16, 16, 8)
Vegyész: Földes, Péter B., Tóth P., Komlósi, Miklósi-Sikes, Garan. Csere: Tóth K., Csordás (liberók), Kohut B., Gálik. Edző: Toronyai Miklós.
Gyöngyös: Kovács, Dudás, Vincze, Sánta, Vigh, Szabó. Csere: Kalafút, Gyurkó, Radics. Edző: Farkas László.

Toronyai Miklós: Hoztuk a kötelezőt, és megfelelő volt a játékosok hozzáállása az összecsapáshoz. Ahhoz, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat a Szolnokkal szemben, majd ellenük is ilyen teljesítmény kell decemberben.

Farkas László: Az első két szettben fel tudtuk venni a barcikai fiúk tempóját, ami láthatóan meg is lepte őket, a harmadik szett elején viszont el tudtak lépni, és szétesett a játékunk.

Ez volt az ötödik győzelmük a mieinknek, ráadásul szettet sem veszítettek Komlósi Márkék ez idő alatt. Most szombaton rangadó vár rájuk az Eszterházy SC felnőtt csapata ellen, az összecsapásra az egri, Leányka utcai sportcsarnokban kerül sor 18 órai kezdettel. A két csapat egyaránt 15-15 pontot gyűjtött ez idáig, a Vegyész jobb szettarányának köszönheti második helyét a tabellán.

(fotó: Kovács Loretta, VRCK)