Újra az egyenlítés a tét a Don Boscóban

Pénteken 18 órától fogadja a GreenPlan-VRCK a Fino Kaposvárt az Extraliga elődöntőjének negyedik mérkőzésén, amelyen akár a párharc sorsa is eldőlhet, amennyiben a vendégek diadalmaskodnak.

Eddig mindig az a csapat nyert, amelyik odahaza játszott: a kaposváriak az első és a harmadik mérkőzést 3-2-re illetve 3-1-re, a mieink a második összecsapást 3-0-ra húzták be. Mivel a párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart, a vendégek akár már a továbbjutást is kiharcolhatják, Toronyai Miklós vezetőedző gárdájának viszont más terve van.

„A mögöttünk hagyott néhány napban az volt a fontos, hogy regenerálódjunk rendesen, és kitisztítsuk a fejeket, hiszen a mérkőzésen csak az számít, ki lesz élesebb, kinek lesz jobb napja, és ehhez fizikálisan és mentálisan is készen kell állni” – magyarázta Toronyai, akinek kollégája, Ruben Wolochin azt mondta a kaposvári mérkőzést követően, hogy bizony a hosszú utazások nagyon rá tudják nyomni a bélyegét a több órát a buszban ülő játékosok teljesítményére. „Én ezzel sosem szerettem takaródzni, ahogy most sem. Nyilván közrejátszik benne az utazás, de már veszítettünk aznapi érkezést követően Kaposváron, ahogy kikaptunk úgy is, hogy egy nappal korábban érkeztünk, és ez a kaposváriakról is elmondható.”

Az összecsapást a hunvolley.tv élőben közvetíti a Don Bosco Sportközpontból. A találkozóra a belépés díjtalan.

Amennyiben lesz ötödik mérkőzés, azt az M4 Sport+ élőben fogja közvetíteni Kaposvárról április 17-én (vasárnap) 18 órától.