Utánpótlás: 14 szakemberrel készülnek csapataink

A 2021/22-es idénytől új szakemberekkel erősítettük meg klubunk utánpótlását: minden fiú korosztállyal legalább két edző foglalkozik naponta, a szakmai munkát pedig mentoredző bevonásával, illetve állandó továbbképzésekkel igyekszünk fejleszteni a fiatal röplabdázók érdekében.

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, Batári Csaba személyében új másodedzője/statisztikusa van felnőtt csapatunknak, a fiatal szakember azonban nem titkoltan a Vegyész utánpótlásába is be fog segíteni, akárcsak Toronyai Miklós, felnőtt együttesünk vezetőedzője. A Vegyész célja ugyanis az, hogy a felnőtt csapat, az U21-es, az U19-es és az U17-es korosztályok között sokkal szorosabb legyen a kapcsolat, a játékfilozófiát már korán megértsék a fiatalok, hiszen ez nagyban megkönnyíti számukra a beilleszkedést a felnőtt csapatba, amikor odajutnak.

Ennek érdekében Toronyai és Batári nem csak az U21-es, hanem az U19-es csapat edzéseinek a kialakításába, versenyeztetésébe is besegít. Elsődlegesen továbbra is Bokor Elek (korábbi játékosunk, egykori utánpótlás-válogatott játékos) vezényli az edzéseket az U17-eseknek és az U19-eseknek. A másodedző Vass Renátó lesz, aki röplabdajátékos-múlttal, friss diplomásként érkezett a Pollack Mihály úti Általános Iskolába testnevelő tanárként.

Az U15-ös fiúkat Baglyosné Ferencz Ildikó és Siskó Bence edzik. A kazincbarcikai Siskó gyerekként röplabdázott egyesületünkben, így az alapokkal tisztában van, és a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban lesz óraadó testnevelő, miután nyáron szerzett diplomát az Eszterházy Károly (Katolikus) Egyetemen.

Máthé László és Bene Anett továbbra is az U13-as fiúkat trenírozzák. Az U19-es lányoknál (VRCK-Szalézi) Juhász Krisztián szintén marad, míg Bene Anett az U15-ösöket, Máté Zsolt testnevelő pedig az U13-asokat irányítja. Utóbbi korosztályban először indítunk csapatot MRSZ-versenyrendszerben. Az U15-ös és U13-as edzőket Veres István fogja mentorálni, de szakértelmére az idősebb korosztályoknál is számít klubunk.

Erőnléti edzők is segítik az idei szezontól a Vegyész csapatainak a munkáját: Dudás Tamás – aki még aktív játékos felnőtt csapatunkban – mellett Kovács Dorina felel ezen területért. Terveink között szerepel Máté Zsolt edzőnk gyógytornász képzettségének a mielőbbi kihasználása is, hogy már fiatal korban tudjunk segíteni a gyerekeknek, ezzel is elősegítve útjukat a még egészségesebb életforma irányába. Tóth Marcell gyúrónk az utánpótlásban is ellátja feladatát.

A szezon első edzői értekezletén a klubban dolgozók már túlvannak, és még augusztusban sor kerül a másodikra, ahol egyebek között elsősegélynyújtó továbbképzésen is részt vesznek szakembereink. A szövetség által rendezett hivatalos edzőképzéseken túl házon belül is lesznek előadások, továbbképzések (heti illetve havi rendszerességgel), ezzel is elősegítve a szakmai munka fejlődését.

(Fotó: Kovács Loretta, VRCK)