Utánpótlás: A szuperminisek mellett a legidősebbek is pályára léptek a hétvégén

A Vegyész RCK legfiatalabb játékosai is bemutatkozhattak a 2024/25-ös szezonban. A szuperminis fiúk és lányok fejlődését remekül szolgálta a hétvégi torna, míg az U20 elsőosztályú fiú csapatunk közel volt a nagy riválisa ellen a győzelemhez.

Nehezen indult fiú U20 első osztályú csapatunknak a 2025-ös naptári év első tornája. Ám Szikszai Marcell csapata megrázta magát, és egy döntő szettet sikerült kikényszerítenie a lelkes dágiaktól. Második mérkőzésükben szintén benne volt akár a fordításnak is a lehetősége, ám másodjára már nem jött össze a VRCK-nak. További hat torna vár még a srácokra a középszakaszban, így még sok lehetőségük lesz a pontgyűjtésre. Edzői értékelés következik.


A nagyok után a legkisebb korosztályú csapatunk is bemutatkozott. Bár a szupermini korcsoportban nincs pontszámítás, mégis látva a játékképet, és a gyerekek fejletségét, Máthé László vezetőedző elégedetten nyilatkozott a nyíregyházi tornát követően.

„Négy mérkőzésen tudta megmérettetni tudását a hétvégi fordulóban a VRCK. A vegyes, fiúkból és lányokból álló csapatunk próbálta az eddig tanultakat alkalmazni. Ez olykor sikerült, olykor nem. A játékosoknak hozzá kell szokniuk a verseny helyzetekhez, és ez a torna a fejlődésüket nagyon jól szolgálta. A csapat valamennyi tagját dícséret illeti, mert önmagukhoz képest próbálták a legjobbukat hozni, mely túlnyomó részt sikerült is” – értékelte a napot a csapat vezetőedzője.

U11 Országos Szupermini Bajnokság, Kezdő, harmadik forduló, Nyíregyháza
Nyíregyháza – VRCK
Nyíregyháza Kék – VRCK
VRCK – Báthory DSE
MISI – VRCK
Vegyész RC Kazincbarcika: Bíró Eszter, Volenszki Ákos, Jakab Boglárka, Farkas Csenge, Vasas Botond, Fehér Ádám, Dudola Kincső, Kolovics Konor Péter.

(kiemelt kép: Kocsis Alíz, VRCK)