A GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika pénteken Dunaújvárosba utazik, ahol a januári hónapban a hatodik bajnoki mérkőzését fogja lejátszani. Ezt követően pedig szerdán, hazai pályán fogadjuk a Kecskeméti RC csapatát a Magyar Kupa elődöntőjében. Csapatunk vezetőedzőjével, Toronyai Miklóssal beszélgetett a vrck.hu.

vrck.hu: Egy hosszú hónap végéhez érkeztünk, hogyan látod, mennyit vett ki a srácokból ez az időszak?
Toronyai Miklós: Igen, valóban hosszú volt a január, aminek szerdán teszünk pontot a végére. Ezt követően visszaállunk az egyhetes menetrendre. Látszik, hogy sokat kivett a srácokból ez az időszak. Nem is fizikálisan, hisz fiatal csapat, de mentálisan elég sok játékosnál látszódott, hogy fáradtabbak. Ezért is volt most különösen fontos a pihenőidő és a regeneráció. Úgy gondolom, hogy a feszített tempó ellenére elég jól jöttünk ki ebből a 3-4 napos dömpingből.

Bár holnap bajnoki meccs vár rátok, azért mégis mindenkinek a kisagyában már a szerdai kupa-visszavágó motoszkál. Te mennyire tekintesz előre, érzel e a srácokban izgatottságot?
Én elsősorban a bajnoki mérkőzésre koncentrálok. Nyilván a stáb fél szeme már a kupa elődöntő második mérkőzésén van, de a játékosokat óvaintettem. Nekik mérkőzésről mérkőzésre kell készülniük. Nem szabad gondolatban más meccsen lenniük, hiszen ez az eredmény rovására is mehet.

A Dunaújváros nemrég két légióssal egészítette ki a csapatát. Változtatott e ez a tény bármit a felkészüléseteken?
A DKSE lejátszott már két olyan mérkőzést, ahol a két új játékos játszott. Azt gondolom, hogy velük együtt sem változott a papírforma, de ahogy eddig is, most is úgy kell hozzáállni a találkozóhoz, hogy nem szabad lenézni az ellenfelünket, nem lehet félvállról venni a mérkőzést. Ha új játékosok érkeznek egy csapatba, az legtöbbször pozitív hatást hoz a csapat játékára és a játékosokra is egy ideig, így most még koncentráltabbnak kell ellenük a pályára lépnünk, és megtartani azt az utolsó pontig. Az edzésmunkában nem jelentett részünkről ez a hír változást, ám taktikában erre a két új emberre hangsúlyosabban oda kell figyelnünk, hiszen a labdák zömét ők kapják.

Árulj el egy kis kulisszatitkot. Volt e olyan találkozó, melynél kérted a csapatot, hogy ne figyeljék az eredményt, csak játszanak? Ha igen, melyik volt az?
Ez majdnem minden mérkőzésen elhangzik tőlem, mert ha az eredményre figyelünk, az sosem jó. Ha vezetünk 5-6 ponttal és az eredményt nézzük, akkor megnyugszik a csapat és úgy gondolhatja, hogy a zsebükben van a győzelem. Ha, ez fordítva történik, akkor pedig egy kis pánikhelyzet alakulhat ki a pályán és görcsössé válhat a csapat. De, ha konkrét esetet kellene említenem a szezonból, akkor a Kaposvár, MÁV Előre és a MAFC elleni idegenbeli mérkőzéseken kértem ezt, a legutóbbinál ez sajnos látszott az eredményen, hogy nem valósult meg. Viszont, a Székesfehérvár ellen annak ellenére, hogy bátran belenyúltam a cserékbe, nem ütöttek le minket nagyon, ami annak is köszönhető, hogy kértem a srácokat, hogy csak a saját játékunkra figyeljünk és élvezzük a röplabdát.

Minden mérkőzés annak ellenére, hogy ez egy kőkemény profi sport, egy játék is. A röplabdát játszani és élvezni kell, azon felül, hogy természetesen azért vagyunk itt, hogy eredményeket érjünk el. Ezt a kettőt jól kombinálva lehet szerintem sikereket elérni. Persze kell felelősségtudat is, és az is, hogy az egyén megfelelően felkészüljön egy adott mérkőzésre, mégis ha a fent említett két dolog megvan, úgy gondolom, hogy ekkor tudja igazán a játékos kihozni magából a legtöbbet.

Ha vezetőedző helyett játékos lennél ebben a csapatban, milyen habitussal állnál a pályára?
Én játékosként biztattam a pályán a csapattársakat, nem kiabáltam le senkit. Persze voltak extrém esetek, mikor erőteljesebben kellett elmagyaráznom, hogy ott a helyzet, meg kell csinálni a pontot. Imádtam nyerni, és ha ebben a csapatban játszanék, én azokkal kommunikálnék a legtöbbet, akikkel úgy gondolom, hogy tudunk nyerni. Erre egy régi jó példa, amikor Zágrábba kiutaztunk és a légiósaink nem tudtak velünk jönni, csak a magyarokkal léphettünk pályára. Az volt a taktika, hogy amikor az ellenfél alacsony feladója előre jött a hálóhoz, akkor mindegy volt, hogy ki van nálunk négyes pozícióban, neki tettem az összes labdát, mert ott tudtunk sok pontot csinálni. Nem néztem, hogy kinek adom, vagy mit adok, csak a helyzetet néztem.

De, egy másik példa, amikor a Kecskemétet búcsúztattuk sok év után Szabó Dáviddal, Zsiráffal, és mi jutottunk be a bajnoki döntőbe. Akkor egy 3-2-es mérkőzésnél Zsiráfot üttettem, emlékszem, 66 labdát kapott tőlem. Megmondtam mindenkinek, hogy tudom, hogy ő be fogja ütni a labdát minden esetben, így amíg levegőt kap, addig őt fogom játszani, mert így fogunk nyerni. Persze, szórtam a labdát másnak is, de ha valakinek jól ment, azt ki kellett használni.

Edzőként persze más mentalitással kell hozzáállnom a meccshez, mint ahogy tettem játékosként. Úgy gondolom, hogy nem csak buzdítanom, a szépet és a jót kell elmondanom, hanem néha fel kell kicsit emelnem a hangom. Ez kell ahhoz, hogy a játékosokat beletegyem a mérkőzésbe, vagy ellenkezőleg, kibillentsem az apátiából, amiben éppen vannak. Emellett fontos, hogy minden pontnak örüljünk, és erre sarkaljuk a másikat, hiszen mi így vagyunk egy csapat, együtt.

(fotó: Kocsis Alíz, VRCK)