Vegyész-„utánpótlás”: Szabó Dávidéknak sok boldogságot hozott kislányuk

Az elmúlt pár évben több Vegyész-játékos is apuka lett, mi pedig kíváncsiak voltunk arra, hogyan birkóznak meg a feladattal jelenlegi és korábbi játékosaink, edzőink. Szabó Dávid kislánya, Dorka márciusban született.

A VRCK saját nevelésű, Olaszországot is megjárt játékosa az utóbbi szezont ismét légiósként töltötte. Márciusban a koronavírus-járvány azonban megbénította a sportvilágot, így Szabó Dávid is hazatért Kazincbarcikára, és gyakorlatilag az első pillanattól élvezheti kislánya, Dorka társaságát.

vrck.hu: Megállt a sportélet, a világ. Hogyan teltek az utóbbi hetek, hónapok odahaza, sikerült kihasználni a hirtelen jött „szabadidőt”?
Szabó Dávid: Ez természetes volt, és nem csak a vírus miatt, egyébként is jó dolog együtt lenni a családdal, főleg, hogy itt van nekünk a kis Dorka, aki sok-sok boldogságot hozott a mi kis életünkbe.

Mennyiben változott meg a napi életvitel?
Eléggé! Egy sportolónak nagy visszaesést jelent a mozgásszegény helyzet, főleg a röplabdában, ahol egyéni munkát lehet végezni, de mivel csapatsportról beszélünk, így valószínű, nagy lesz a visszaesés.

Gabriella, Dorka és Dávid, háttérben pedig a zsiráfok.

Volt bármi terv a névválasztásnál?
Nem divatnevet szerettünk volna, nem is “hosszú” keresztnevet. Igazából egy pillanat alatt megszerettük a Dorka nevet.

Mit jelent számodra apának lenni?
Csodás élmény! Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó szülőnek lenni. Élvezem minden percét, hiszen még most picike, de hamar fel fog nőni. 🙂