Vereség a Fehérvártól

Háromszettes vereséget szenvedett hazai környezetben a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika a MÁV-Előre SC-Foxconn csapata ellen az Extraliga alapszakaszának 4. fordulójában.

Sok hibával kezdett a hazai együttes, és a szett feléig nem is tudta ellenfelét megközelíteni (5-11). Amint működött a fogadás, Páez Carlos jól el tudtam osztani a labdát, fel is zárkózott a GreenPlan-VRCK (15-16). Dávid Zoltán legénysége újra négy ponttal vezetett pillanatok alatt, de legalább ilyen hirtelenséggel sikerült Csoma Krisztiánéknak az egalizálás – viszont a játékvezető a tisztán hosszú labdát pontnak ítélt a székesfehérváriak javára (19-21). A végjátékban a vendégek maradtak nyugodtak, előnybe is kerültek (22-25, 0-1).

A vendégek lendületben maradtak, rendre a Vegyész előtt jártak (8-12). Csoma és Blázsovics Péter jártak élen a pontszerzésben a hazaiaktól, a fehérváriak részéről pedig Redjo Koci kezdett magára találni (16-17). 22-22 is állt az eredményjelzőn, innentől azonban már csak a MÁV-Előre szerzett pontokat (22-25, 0-2).

A harmadik szettre sem tudott felpörögni a VRCK (10-14), habár zárkózott egy pontra, gyorsan többpontos hátrányban találta magát újfent (13-16). Nem volt vezére a csapatnak, aki hátára vette volna társait, a MÁV-Előre megérdemelt győzelmet aratott – mert jobban akarta azt (21-25, 0-3).

A következő fordulóban együttesünk a DEAC vendége lesz.

JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika – MÁV-Előre SC-Foxconn 0-3 (-22, -22, -21)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 250 néző. V.: Csizmarik, dr. Árpás.
Vegyész: Páez 3, Blázsovics 10, Tarabus 9, Csoma 15, Péter B. 1, Moraes 5. Csere: Kiss (liberó), Árva 4, Szabó D. 3, Juhász 1. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
MÁV-Előre: Szabó V. 5, Koci 14, Ambrus 6, Bibók 2, Doda 11, Kholman 4. Csere: Takács (liberó), Boa 9, Deliu. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Toronyai Miklós: Valami elsiklott, valami nem működik. Magamra vállalom a vereséget.

(fotó: Kovács Loretta, VRCK)