Nincs gond az öltözői hangulattal a felnőtt csapatunknál, és ez a keddi, HÉP-Kecskemét RC ellen 3-0-ra megnyert bajnokin is látszódott. A hétvégén a junior válogatottal és a MAFC-BME-vel is játszik a Vegyész RC Kazincbarcika, a dupla forduló előtt Árva Milánnal beszélgettünk.
Címke: árva milán
A szurkolóknak is köszönhetjük, hogy fel tudtunk állni – Árva Milán
Nagy tettet hajtott végre a Vegyész RC Kazincbarcika csütörtök este, hiszen kilenc év után ismét döntőbe jutott a férfi röplabda NB I-ben. Árva Milánnal, a csapat fiatal ütőjével beszélgettünk, aki alig bírta dicsérni a szurkolókat.
Continue reading „A szurkolóknak is köszönhetjük, hogy fel tudtunk állni – Árva Milán”
Szettveszteség nélkül nyerni a kupában – előzetes
Szerda este a Dági KSE látogat ismét a KSK Tornacsarnokába, ezúttal azonban a Magyar Kupa negyeddöntőjének első összecsapásán méri össze erejét a Vegyész RC Kazincbarcikával. Árva Milán úgy véli, akár szettveszteség nélkül is képesek lehetnek megnyerni az összecsapást.
Continue reading „Szettveszteség nélkül nyerni a kupában – előzetes”
Árva és Juhász mellett még hárman érkeztek
A Vegyész RC Kazincbarcika NB I-es férfi röplabdacsapatában folytatja pályafutását Árva Milán és Juhász Péter is – mindketten a klub neveltjei, így mondhatjuk, hazatértek. Mellettük még hárman érkeztek: Banai Máté, Bene Róbert és Török Roland. Élvonalbeli csapatunk hétfőn kezdte meg a felkészülést a 2015/16-os szezonra.
Continue reading „Árva és Juhász mellett még hárman érkeztek”
