Blázsovics a szezonokról és a díjakról

Mint arról beszámoltunk, 2018 után 2019-ben is a Vegyész RCK lett Borsod-Abaúj-Zemplén megye legjobb csapata az Év sportolója díjátadóján. Blázsovics Péter csapatkapitányt az elismerést alapító Észak-Magyarország szólaltatta meg.

A VRCK 2019-ben Magyar Kupa-harmadik valamint bajnoki első helyet szerzett, az új idényben pedig megnyerte az alapszakasz A-csoportját. Az év sportolója idei gáláján Blázsovics Péter csapatkapitány vehette át az elismerést, akit előbb egy kis múltidézésre kért fel a napilap.

„A tavalyi év nehezen kezdődött, mert januárban válogatott programok voltak, majd jöttek a Közép-európai Kupa- és a fontos Magyar Kupa-meccsek” – fogalmazott az Észak-Magyarországnak Blázsovics. „Egy kis gödörbe kerültünk, amiből februárra sikerült kimászni, ekkor kupabronzzal vigasztalódhattunk. Aztán beállt a ritmus, hetente egyszer játszottunk, tudtunk edzeni rendszeresen, aminek meg is lett az eredménye, az alapszakasz végén mind a három közvetlen riválisunkat legyőztük. A szezon végén pedig a bajnokságban is a legjobbak lettünk, úgy, hogy az elődöntőben és a döntőben is egy-egy meccset veszítettünk, ellenben hármat-hármat megnyertünk. A nyáron nagy átalakuláson ment keresztül a csapat, a kezdőből hárman maradtak, így most azok játszanak, akik tavaly kevesebb lehetőséget kaptak, plusz sok fiatallal bővültünk, illetve új légiósok érkeztek a hiányposztokra. Szerintem rendben van a csapat és azon dolgozunk, hogy minél előrébb végezzünk.”

Blázsovics Péter és Uri Mariann főszerkesztő.

Blázsovics hozzátette, mindig jó érzés, ha elismerik a munkájukat, ők azonban arra törekednek, hogy a pályán bizonyítsanak, és ott érjenek el minél jobb eredményeket.

„Az ilyen elismerések, díjak mindig jólesnek, hiszen elismerik azt a sok munkát, amit befektetünk nap mint nap. Persze, nem ezért csináljuk, hanem azért, hogy sikeresek legyünk a klubbal. Jólesik, hogy a megyében a legjobb csapat lettünk, ráadásul egymás után kétszer is. Mind a tíz zsűritagtól a maximális pontszámot kaptuk, ez külön dicséret, és köszönjük szurkolóinknak a közönségszavazás második helyét, a szakmai zsűrinek pedig az elismerést” – zárta gondolatait a Vegyész fiatal csapatkapitánya.

A VRCK tehát mind a tíz zsűritagtól maximális pontszámot kapott, míg a közönségszavazáson a második legtöbb voksot kapta a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata mögött. Edző kategóriában Marek Kardos vezetőedzőnk a második helyen zárt, mindössze egy ponttal maradt le az Aluinvent-DVTK női kosárcsapatának trénere, Cziczás László mögött.

Marek Kardos és Uri Mariann főszerkesztő.

(fotók: ÉM/Kozma István)