Ellenfélre várva: itt nézhető élőben a Challenge Kupa-sorsolás!

Az Európai Röplabda Konföderáció (CEV) szerdán tartja a nemzetközi kupasorozatok sorsolását. A 2019/2020-as szezonban a Vegyész RC Kazincbarcika a Challenge Kupában lesz érdekelt. Tarts velünk folyamatosan frissülő cikkünkben, amelyben nem csak a Vegyésszel (15:30-tól), hanem a többi magyar csapattal is foglalkozunk.

Köszönjük, hogy velünk tartottak, egy összefoglaló cikkben nemsokára jelentkezünk!

16:13 – Belgiumba, ha továbbjutnánk

Habár még azt sem tudjuk, kivel játszik a VRCK a selejtezőben, a főtábla 1. fordulójában nem lenne könnyű dolga együttesünknek a belga Leuven ellen.

16:11 – Ciprusi ellenfél a Pénzügyőrnek

Az ezüstérmes PSE az Omonia Nicosia együttesével találkozik a főtáblán a legjobb 32 között.

16:02 – Megvan a Vegyész ellenfele

Azt azonban még nem tudjuk, melyik csapat, hiszen a Balkán Kupa-győztessel meccsel majd a Kazincbarcika a Challenge Kupa főtáblájára jutásáért. Az első mérkőzést idegenben kezdi együttesünk november 12-e és 14-e között, a visszavágóra két hét múlva kerül sor. A Balkán Kupát szeptember közepén rendezik, és igyekszünk minél gyorsabban kideríteni, kik lehetnek az ellenfeleink.

15:55 – Osztrák ellenfél a Kaposvárnak

A Fino ellenfele a Reid lesz.

15:55 – Most húznak a férfiaknál, jön a Vegyész is

Figyelembe veszik a geográfiai elhelyezést, elvileg nem kell majd messzire utazniuk a selejtezős magyar csapatoknak, a Vegyésznek és a Kaposvárnak. A svéd csapat megkapta az észtet, a svájci a luxemburgit, a portugál a franciát.

15:30 – Kezdődik a Challenge Kupa-sorsolása

Először a nőknél sorsolnak, a Kaposvár ellenfele a Balkán Kupa győztese lesz a selejtezőben. A Békéscsaba a főtáblán kezd, méghozzá a lett Rigasszal szemben. Az Újpest alaposan belehúzott, a szibériai Krasznojarszk ellen kell helytállnia.

14:20 – női CEV Kupa

A kupagyőztes Fatum-Nyíregyháza ellenfele a román CSM Targoviste lesz a CEV Kupa 2. fordulójában.

13:40 – Örülhetnek és bizakodhatnak a Vasasnál!

Nem került nehéz ágra a női bajnok Vasas, papíron. A montenegrói Luka Bar ugyan egyeduralkodónak számít hazájában, európai viszonylatban maradandót még nem igazán tudott alkotni. A CEV rangsorában a magyar válogatott a 13. helyet foglalja el, míg a montenegrói a 23. Ha a Luka Baron túljut a Vasas, akkor papíron a következő körben még könnyebb dolga lehet a bosnyák Brcko és az albán Tirana ellen.

13:26 – férfi Bajnokok Ligája

Tavaly a BL-ben indult a Vegyész, idén azonban szeretne hazai pályán játszani, ezért döntött a Challenge Kupa mellett. Jól ismert ellenfeleink, az Aich/Dob és a Mladost Zagreb (az osztrák és a horvát bajnok) egymás ellen játszhatnak a BL selejtezőjének 2. fordulójában, amennyiben a Zagreb az első körben legyőzi az angol IBB Polonia Londont.

13:13 – női Bajnokok Ligája

Montenegrói ellenfelet kapott a Vasas, oda-visszavágós párharcban a Luka Bar együttesét kell legyőznie a továbbjutás érdekében.