Jó hangulatban készül a Vegyész a folytatásra

Szombaton hazai pályán kezdi a rájátszás küzdelmeit a férfi röplabda NB I-ben a Vegyész RC Kazincbarcika a Dunaferr SE ellen. A csapat felkészülése zavartalanul, jó hangulatban telik.

FÉRFI RÖPLABDA NB I, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA – DUNAFERR SE
2016.03.12, 17:30, Kazincbarcika, KSK Tornacsarnok. Jv-k: Mezei, Nagy, Jámbor, Rácz.
Belépő: 400 forint. Facebook-esemény.

Minden a legnagyobb rendben van a csapat háza táján, tudtuk meg Dudás András ügyvezetőtől. A szakember elmondta, sérülések nem hátráltatják a munkában Toma Sándor vezetőedzőt és játékosait, éppen ezért arra számít, hogy olyan magabiztossággal és önbizalommal sikerül majd nekiesni az újvárosiaknak, mint az elmúlt összecsapásokon a Sümegi RE és a MAFC-BME csapatának is.

Hogy ez mennyire lesz elég, nem tudni, de a szezonban a Vegyész oda-vissza legyőzte a Dunaferrt. Igaz, hazai pályán csak 3-2-re, idegenben viszont 3-0-ra. Mindkét csapat folyamatosan érik össze: a Vegyésznél gyakorlatilag a nyáron új csapatot kellett építeni, hiszen Toma mellett sok (régi-)új játékos is érkezett, míg Tomanóczy Tibor fiataljai meccsről meccsre javuló formát mutatnak. Ezt főleg az bizonyítja, hogy amíg a szezon elején sorra szenvedték el a vereségeket, az idény második felében például már a Dági KSE-t is megtréfálták.

Nem titok, hogy a Vegyész szeretné két meccsen eldönteni a továbbjutást, de ahogy eddig, úgy most sem szabad leírnia egyetlen ellenfelet sem. Erre pedig mindenki mérget vehet. Bokor Elek csapatkapitány honlapunknak elmondta, jó hangulatban készülnek a rájátszásra, és reményei szerint hozni tudják a papírformát.

„Mindenki egészséges, mindenkinek jó a kedve, kiváló a hangulat az öltözőben, és ha továbbra is taktikusak és fegyelmezettek leszünk, jó esélyünk lehet a győzelemre” – fogalmazott a VRCK kilencese. „Szeretnénk a közönségünket kiszolgálni, és bár a visszavágóra is nemsokára sor kerül, egyelőre csak az első összecsapásra fókuszálunk.”

A versenykiírás értelmében a negyeddöntő után három szabad hétvége vár a csapatokra.

tm (főcímkép: boon.hu/archív)