Toronyai az elmúlt hétről, a fiatalokról és a felkészülési meccsekről

Újabb héten van túl felnőtt férfi csapatunk, pénteken véget ért a felkészülés harmadik hete. Az elmúlt napok, hetek, valamint a következő hetekről beszélgettünk Toronyai Miklós vezetőedzőnkkel.

Nem csak a teremben és labdás gyakorlatokkal készülnek a Vegyész röplabdázói: hetente egyszer ugyanis az uszodában is van foglalkozás, péntekenként pedig atletizálnak a Csónakázó-tónál vagy a KSK-n. Emellett sportpszichológussal és Tar Lívia fizioterapeutával is készül az együttes.

vrck.hu: Hol tart az együttes a felkészülésben, milyen a játékosok morálja?
Toronyai Miklós: Jó a srácok hozzáállása. Ezen a héten már többet gyakoroljuk a technikai elemeket, illetve áttértünk a hat-hat elleni komplexekre is. Ezek még nem csapatrészgyakorlatok, csak komplexek. Persze a technikai elemek csiszolása egyénfüggő, de fokozatosan megyünk bele a csapatépítésbe. A szisztéma adott, próbáljuk követni a korábbi évek vonalait, a mezőnyvédekezésen alapuló játékunkat. Ezt kell tovább vinni, azon lesz a hangsúly, hogy a saját játékunkat jobban tudjuk majd játszani.

A keret idősebb tagjai már röplabdáztak korábban a Vegyészben, két fiatal, Péter Benedek és Miklósi-Sikes Zétény azonban abszolút újoncok. Sikerült beilleszkedniük?
Úgy gondolom, hogy a fiatal érkezők beilleszkedése jól megy, több alkalommal is kérdeztem őket, hogy milyen a klub, a társak, a város, de eddig csak pozitívan nyilatkoztak. A csapattagok befogadták őket, én ezt látom az edzéseken. Van technikai lemaradásuk, hiszen ilyen jellegű edzésmunkában még nem volt részük. Beni például még csak egyszer találkozott nyitógéppel, illetve a szemkoordinációs gyakorlatok alkalmával kiderült, milyen feladatokkal nem találkoztak még korábban. Azonban szépen fejlődnek, jobbak akarnak lenni, ami fontos, ráadásul bőven van még idejük mindent megtanulni.

Egyre inkább látni, milyen felkészülési menetrendje lesz a csapatnak. Elégedett vagy az ellenfelekkel és a mérkőzések számával?
Nagyjából tizenegy-tizenkettő mérkőzés van a felkészülésünkben, ami tökéletesen beleillik a programunkba, ez szerintem egy jó mennyiség a tízhetes felkészülési időszakunkban. Sajnos a külföldi tornákat, a külföldi csapatokkal való eseményeket nehéz összeegyeztetni, hiszen a szlovák bajnokság korán elrajtol, illetve a pandémiának sincs még vége, nem tudjuk, milyen korlátozások lehetnek még. A megkeresett magyar klubokkal azonban gyorsan egyezségre jutottunk, így összességében elégedettek lehetünk a felkészülési menetrendünkkel.

A Vegyész jelenlegi menetrendjéről itt talál bővebb információkat.

(fotó: Kovács Loretta, VRCK)