Dupla fordulót rendeznek a férfi röplabda NB I-ben: a Vegyész RC Kazincbarcika szombaton a Dunaferr otthonában vendégszerepel, majd vasárnap hazai környezetben fogadja a Dágot.
Honlapunk Toronyai Miklóssal, csapatunk feladójával beszélgetett a hétvége előtt. A magyar bajnok és kupagyőztes játékos elmondta, mindenkin érzi a bizonyítási vágyat, így optimistán várja a dunaújvárosi túrát illetve a Dág elleni rangadót.
„A Dunaferr egy fiatal, lelkes csapat, de számunkra csak a győzelem az elfogadható” – mondta a sokszoros magyar válogatott feladó a vrck.hu-nak. „Ha ugyanúgy összpontosítunk, mint a MAFC ellen, akkor nem lesz gondunk. Az igaz, hogy a budapestiek nem azt nyújtották, amire képesek, de mi nagyon kevés hibával játszottunk, úgymond nem süllyedtünk le az ő szintjükre.”
Vasárnap a Dág utazik Kazincbarcikára, és Toronyai a másik dunántúli együttes ellen is győzelmet vár.
„Talán ez lesz a szezon eddigi legfontosabb összecsapása a számunkra” – folytatta. „Sem Szabó Dávid, sem pedig Georg Emmerich Antal nem áll már a rendelkezésünkre, így egy teljesen más összecsapás vár ránk, mint amikor Dágon nyertünk három-egyre. Egy összeszokott, szervezett csapatról van szó, amelyik nem is olyan régen ismét a harmadik helyen zárt a Magyar Kupában, és már évek óta a legerősebb gárdák közé tartozik az NB I-ben a Kaposvár és a Kecskemét mögött.”
Arról is kérdeztük Toronyait, hogy a téli távozók hiányát hogyan éli meg a VRCK a pályán és az öltözőben egyaránt.
„Szabó volt a mi legjobb játékosunk, Dágon például több mint harminc pontot szerzett; támadásban és blokkban is nagyon hatékony volt” – emlékezett vissza a rutinos feladó. „Gyurinak voltak jó és kevésbé jó meccsei is, de összességében jól fogadott és mezőnyözött, amire többször is szükségünk volt. Mindezek ellenére úgy hiszem, hogy a mostani keret is jó lehet egy győzelemre a Dág ellen, hiszen az elmúlt két hétben remekül dolgoztunk, kiváló a csapaton belüli összhang, érzem, hogy mindenki akarja ezt a harmadik helyet az alapszakaszban.”
Toronyai hozzátette, a jövő szempontjából sem lenne mindegy, hányadik helyen zár majd a Vegyész, hiszen az elmúlt években messze volt a klub a dobogótól.
„Pár éve szereztünk egy bronzérmet, éppen a Dág ellen, de azóta ötödik és hatodik helyek jöttek” – mondta Toronyai, aki ez idő alatt légiós életét élte, kisebb megszakításokkal. „A szponzorainknak és a támogatóinknak is be kell bizonyítanunk, hogy a nehézségek ellenére, gondolok itt elsősorban a távozókra, képesek vagyunk teljesíteni a kitűzött célt, tehát azt, hogy a szezon végén érmesek legyünk.”
TM
(főcímkép: boon.hu/ÉM-Bujdos Tibor)