Toronyai: Szeretnénk javítani a legutóbbi eredményeinken

Szombaton 19 órától megkezdi szereplését a 2022/23-as évadban a GreenPlan-VRCK. Toronyai Miklós legénysége a MAFC-BME otthonában indítja az Extraliga-szezont. Vezetőedzőnkkel beszélgettünk.

A legutóbbi kiírásban a GreenPlan-VRCK negyedik helyen zárt az élvonalban, igencsak emlékezetes körülmények között. Már a döntőről is csak hajszállal maradtak le Blázsovics Péterék a Kaposvárral szemben, míg a MAFC-BME elleni bronzcsatát Páez Carlos nélkül, az ötödik mérkőzést pedig cserefeladója nélkül játszotta a Vegyész.

„Nem akármilyen szezon volt, izgalmakban sem volt hiány, sajnálom, hogy a végén nem volt szerencsénk a sérülésekkel” – emlékezett vissza Toronyai. „Mégis, sikerült előre lépnünk az azt megelőző szezonhoz képest, mert a Magyar Kupában ezüstérmesek lettünk, miután aranyszettben kiejtettük a Kaposvárt, és ha nem esnek ki a feladóink, a bronzéremre is jóval nagyobb esélyünk lehetett volna. Idén viszont mindenképpen szeretnénk megjavítani a legutóbbi eredményeinket, ami mind a két sorozatban nehéz lesz. A kupában ezúttal is a MAFC-on és a Kaposváron át vezet az út a döntőig, a bajnokság pedig még kiegyensúlyozottabb lesz.”

A kieső Dunaújváros helyét a MÁV Előre SC-Foxconn veszi át, három albán légióssal a soraiban, míg a Kistext a magyar bajnokságban már bizonyított légiósokkal, a DEAC pedig kubaiakkal erősített. A Kecskemét megtartotta kubai trióját, Keen Cameront pedig hazacsábította. A MAFC kerete alaposan kicserélődött – róluk pénteken bővebben -, de a kaposváriak is leváltották a légiósokat, míg a Pénzügyőr SE nagyjából egyben maradt.

A GreenPlan-VRCK menetrendje itt érhető el!

„A legfontosabb, hogy ott legyünk a négyben mind a két sorozatban, harcolhassunk az érmekért. Ami utána következik, azok már az extrák, és tanulva a tavalyi idényben, idén is apróságok, valamint a pillanatnyi forma fognak dönteni” – tette hozzá Toronyai.

A GreenPlan-VRCK elegendő mérkőzést játszott a mostani felkészülési időszakban. 43 éves vezetőedzőnk számára nem az eredmények, hanem a mutatott játék és hozzáállás volt a lényeges.

„Az előző évhez képest megbontottuk a jól működő fogadóhármasunkat: Blázsovics Péter maradt, Lukasz Ciupa távozott, míg Dudás Tamás hivatalosan is másod- és erőnléti edző lett” – magyarázta Toronyai, aki harmadik szezonját kezdi a Vegyész kispadján vezetőedzőként. „Két új embert kell beépíteni a fogadóalakzatba, ez nyilván egy hosszabb folyamat. Tudjuk, hogy a nyitásfogadás az egyik leggyengébb pontunk, ezért az edzéseken nagy hangsúlyt fektetünk ennek a fejlesztésére. Sok a kommunikációs hiba, például zavarják egymást, vagy egymásra várnak, amit nekik, egymás között kell tisztázni. Ez idő kérdése. Ha ez meglesz, működni fog a dolog. Támadásban szeretném, hogy ne csak egy megoldás járjon a játékos fejében, hogy erőből lehet csak pontot szerezni. Amennyiben egy kicsit pontatlanabb a labda, rosszabb ütemben megy az ütő, akkor megoldásra kell törekedni, gondolkodni kell, megoldáscentrikusnak kell lenni, nem ajándékpontokkal kedveskedni az ellenfélnek. A lengyel tornán lehetett látni, hogy a sáncmunkánk rendben van, mezőnyvédekezésben tudjuk hozni az extrákat. Mint minden csapatnál, nálunk is vannak buta hibák, melyek a koncentráció  hiányára utalnak, ez is egy szép feladat, hogy ezt megoldjuk, kijavítsuk. Panasz nem lehet a fiúkra, alázatosan dolgoztak végig.”

A szezont tehát a MAFC-BME otthonában kezdi a GreenPlan-VRCK, szombaton 19 órától. A helyszín a már jól ismert Folyondár, a belépő 1000 forint. A találkozót a hunvolley.tv élőben közvetíti.