Toronyai: Végre nézők előtt játszhatunk

Toronyai Miklós vezetőedzőnk honlapunk érdeklődésére elmondta, nagyon bízik abban, hogy az V. Don Bosco Kupa mérkőzéseire sokan ki fognak látogatni.

Mint ismert, a Vegyész számára jól sült el a legutóbbi felkészülési torna, hiszen a Hírös Kupát a címvédő Pénzügyőr SE, a házigazda Kecskeméti RC és a Dunaújváros előtt sikerült megnyernie, tette mindezt veretlenül. Adódott tehát a kérdés, mi most a fontosabb: nyerni egy hazai tornát, vagy jó, hasznos mérkőzéseket játszani.

„Nem, nem a győzelem a fontos” – szögezte le a 42 éves szakember. „Persze az jó, ha van, hiszen a játékos is azért megy fel a pályára, hogy sikerélménye legyen, de számomra továbbra sem az eredmény a lényeges. Az a fontos, hogy viszont lássam az edzésen gyakorolt taktikai elemeket, a jó hozzáállást a játékosoktól, hogy mindenki megfelelő mennyiségű lehetőséget kapjon. Igaz, a szezonrajt sincs most már olyan messze, így a kezdőcsapatot is össze kell csiszolni. Most belekerültünk egy kisebb sérüléshullámba, ami miatt már Kecskeméten is át kellet alakítani a csapat szerkezetét.”

Játékra jelentkezik most már Blázsovics Péter, Miklósi-Sikes Zétény és Péter Benedek is. A héten Bibók Balázsnak a háta okozott a fiatal játékos számára kellemetlen pillanatokat, de Tóth Marcell gyúrónk igyekezett enyhíteni a fájdalmakat, és vélhetően mindenki pályára léphet. Kivétel egy valakit: nem a barcikai csapatot, hanem a Debreceni EAC-ot fogja erősíteni most hétvégén Péter Márton, aki lényegében egy próbajátékon fog részt venni a hajdúságiaknál.

Szurkolói információk a Don Bosco Kupáról

„Beszéltünk többször is Marcival a helyzetéről, mert mi azt szeretnénk, hogyha állandó játéklehetőséghez jutna, így kvázi szeretnénk kölcsönadni egy olyan csapatnak, ahol jó ellenfelek ellen tud folyamatosan játszani” – magyarázta vezetőedzőnk, és elárulta, a DEAC-cal köze van az egyezség. „Úgy hisszük, erre minden lehetősége adott Debrecenben, és személyesen beszéltem az egyetemisták vezetőedzőjével, Fodor Antallal arról, hogy a mi tornánkon Marci náluk fog szerepelni.”

Hosszú idő után újra nézők előtt léphet pályára a VRCK (védettségi igazolvány felmutatása kötelező), amelyet a játékosok már nagyon várnak. Szombaton az Irinyiben, vasárnap pedig a Don Bosco Sportközpontban lesznek a találkozók.

V. Don Bosco Kupa: rangos hazai mezőny az idei tornán

„Nagyon fontos pillanat lesz a számunkra, hogy végre nézők előtt játszhatunk. A játékosok tavaly is hiányolták a szurkolókat, nagyon várják már, hogy ne üres lelátók előtt kelljen játszaniuk. Én csak annyit tudok kérni, hogy aki tud, és szereti a röplabdát, jöjjön ki a meccsekre” – mondta Toronyai.

Néhány fiatal számára biztosan nagy élmény lesz a szezonban nézők előtt pályára lépni, így például a mindössze 15 éves Cziczlavicz Dávidnak is, aki ott van a Vegyész hétvégi keretében.