Szerző: admin

Árva: Ott szeretnék segíteni a csapatnak, ahol tudok

Ezen a héten Árva Milánnal beszélgettünk játékosaink közül. A fiatal szélső ütő elmondta, hogyan telnek a mindennapjai, melyik poszton szeret a leginkább játszani, valamint felelevenítette 2006 tavaszát, amikor egy póló mellett zoknit is csent a friss bajnok Toronyai Miklóstól. Continue reading „Árva: Ott szeretnék segíteni a csapatnak, ahol tudok” →

Régi idők hősei: stabil élvonalbeli tagság és sikeres utánpótlás-nevelés

A ’90-es években a masszív középcsapat szerepét töltötte be a Vegyész röplabdaegyüttese a honi bajnokságban, de a hatodik pozíciónál előrébb egyszer sem tudott végezni. A főleg a saját nevelésű fiataljaira építő klub akkori bajnoki eredményeit elevenítjük fel. Continue reading „Régi idők hősei: stabil élvonalbeli tagság és sikeres utánpótlás-nevelés” →

Munkatársunk megmutatja, hogyan készítsünk szájmaszkot odahaza – videóval!

Kovács Loretta irodai/fotós munkatársunk szabadidejében szeret varrni, és most úgy döntött, száj/arcmaszkokat fog készíteni ismerőseinek. Mi pedig megkértük Lorettát, szedje pontról-pontra ennek a folyamatát, hátha más is kedvet kap hozzá. Alább az ő leírása olvasható, mellékelve néhány fotóval és videóval. Continue reading „Munkatársunk megmutatja, hogyan készítsünk szájmaszkot odahaza – videóval!” →