A Digi Sport vendégei voltunk – videó!

Kedd reggel Kárpáti Zoltán ügyvezető és Toronyai Miklós vezetőedző voltak a Digi Sport Reggeli Start vendégei. Szó esett a Challenge Kupa-visszalépésről, arról, miképpen készülhet fel a Vegyész RC Kazincbarcika a következő mérkőzéseire, valamint az épülő Regionális Röplabda Központról, ami a Vegyész Akadémia otthona is lesz egyben.

„Ez egy nagyon kritikus szituáció a hazai sportélet számára, számunkra is okozott problémát a koronavírus, nemcsak a stábunkban, hanem a játékoskeretünkben is felütötte fejét a Covid. Megpróbáljuk a lehető legszigorúbb intézkedésekkel megfogni a vírust, éppen a múlt héten fogalmazott meg vezetőedzőnk a játékosok felé egy komolyabb házirendet. A legfontosabb a higiénia, a prevenció, de szerencsére mindenki jól van” – mondta Kárpáti Zoltán.

A Vegyész keretében két játékos is pozitív tesztet produkált az utóbbi hetekben, és mivel alapemberekről van szó, klubunk visszalépett a Challenge Kupa-szerepléstől. Az ügyvezető hangsúlyozta, óriási érvágás a klub számára, hogy nem szerepelhet a nemzetközi porondon, hiszen személyesen is tudja – Toronyaival még 2005-ben együtt játszottak a VRCK-ban a Benfica ellen -, milyen érzés pályára lépni egy európai sztárcsapattal szemben.

„Szerettük volna, hogy ez az élmény a csapaton belül mindenkinek megadasson, hatalmas élmény lett volna. Vérzik a szívünk, fáj, hogy nem tudunk ezúttal pályára lépni a Benfica ellen” – tette hozzá Kárpáti.

„Azon kívül, hogy voltak pozitív eseteink, és ezekre a játékosokra akár egy hónapig sem számíthatunk, másfél hétig a többiek sem tudtak edzeni, mert karanténba kellett vonulnunk” – vette át a szót Toronyai Miklós vezetőedző. „Természetesen kiküldtük a fiúknak a feladatokat, amelyeket otthon is végezhettek, de labdasportágról beszélünk, és mivel nem tudtunk labdás edzéseket sem tartani, nem tudtunk volna kellőképpen felkészülni a találkozókra.”

A teljes beszélgetés IDE kattintva tekinthető meg, amelyben szó esett a csapat rövid távú terveiről, valamint a Regionális Röplabda Központ építéséről is, amely intézmény egyben a Vegyész Akadémia otthona és a Pollack Mihály úti Általános Iskola tornaterme is lesz.